Celeb / Híresség

Hihetetlen botrány az Ázsia Expressz forgatásán: Alekosz már a repülőn összebalhézott a pilótával – „Egész úton tekergette, csavargatta a gombokat, variált összevissza”

Alekosz még az átszállás előtt összebalhézott a magyar sztárokat szállító gép pilótájával!

 

 

 

Március 10-én bombaként robbant a hír, hogy Nagy Alekosz feltűnik az Ázsia Expressz negyedik szériájában. A görög hős megjelenését óriási ováció követte, még akkor is, ha a rajongói mellett bőven akadnak olyanok is, akik nem szívesen látják őt a televízióban.

Nos, Alekosz – a kritikusokkal mit sem törődve – kiválóan érezte magát az Ázsia Expresszre való felkészülése során, ma hajnalban, a repülő indulása előtt pedig hatalmas mosollyal az arcán csipszezgetett a Ferihegyi repülőtéren, ahol kedvesével, Rékával az oldalán várta, hogy kezdetét vegye élete egyik legnagyobb kalandja.

A celeb öröme azonban a felszállást követően nem tartott sokáig. Miután ugyanis észrevette, hogy a gépüket egy női pilóta vezeti, teljesen kikelt magából, halálfélelem lett úrrá rajta, s a gondolatait nem is tartotta magában!

„Több nehézséggel kellett szembenéznem már most, pedig még csak pár órája indultunk el Budapestről. Kezdeném azzal, hogy a pilóta egy nő volt, ami előtt eleve értetlenül állok, hiszen egy nő ne végezzen ilyen tipikusan férfimunkát. De ha már végez, akkor végezze rendesen, ne úgy, ahogyan ő tette. Egész úton tekergette, csavargatta a gombokat, variált összevissza. Tele volt vele a hócipőm! Nem értem, miért kellett bukdácsolni, fel-le hullámozni. Talán azt hitte, ez nekünk tetszik? Hát, nem tetszett, és ezt leszállás után jeleztem is a légikisasszonyoknak” – nyilatkozta a Ripostnak a Hollandiában való leszállást követően Alekosz, aki előtt ekkor még 12 óra utazás állt, a sztárcsapat tagjai ugyanis csak ezt követően érkeznek meg végső úti céljukhoz: Mexikóba.

Az, hogy a hellén harcos milyen bizarr jeleneteket tartogat majd a nézőknek a későbbiek során, a jövő zenéje, ám abban már most biztosak lehetünk, hogy nem unatkozunk majd az ámokfutásai láttán.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?