Életmód, Érdekes

Bizarr videón mutatják meg, milyen lenne a gyár, ahol szó szerint termelnék a gyerekeket

Egy mai szemmel nézve meglehetősen bizarr módját kínálja a jövőbeni gyermekszületésnek az EctoLife néven megálmodott szerkezet. A koncepcióról közzétett videót látva olyan érzésünk lehet, mintha a Mátrix című filmet látnánk.

 

 

 

A tudománykommunikátorként is ismert Hashem Al-Ghaili egy olyan konstrukciót álmodott meg, ami szó szerint termeli a gyerekeket. Egy mesterséges burokban tartja őket, amelyen keresztül minden, a fejlődéséhez szükséges dolgot megadni neki, egészen addig, amíg el nem érkezik a „születés” pillanata.

A videó alapján az egység évente 30 ezer gyermeket hoz létre, így az ilyen rendszerek nagy segítséget jelenthetnek azoknak a társadalmaknak, amelyek elöregedőben vannak – és persze azoknak a pároknak, akiknek valamilyen egészségügyi vagy egyéb okokból nem születhet gyermekük.


A tudósok 2017-ben már elkészítettek egy mesterséges méhet, a BioBaget, amiben aztán egy bárányt segítettek a világra. Ezt fejelné meg Al-Ghaili szerint az EctoLife, ami

ipari szintre emelné az emberek gyártását.

forrás: hvg.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?