Életmód

20 fotó, ami remekül mutatja be a generációk közti különbségeket

A generációk közötti különbség egy régóta fennálló jelenség, mely egyáltalán nem új keletű. Igaz ami igaz, a technikai fejlődés felgyorsulásával maga a jelenség is súlyosbodott, a néhány évtized különbséggel született emberek szinte teljesen különböző világban élnek. Egy mai fiatal például már nem ismer fel egy kazettát, de ahogy azt mindjárt Ti is láthatjátok, olykor még egy CD-tok kinyitása is problémát jelent számukra. És ez még csak két példa a sok közül.

 

 

 

1 Minden generációnak megvan a maga stílusproblémája.
2 ,,Az unokahúgom megkérdezte, hogy mi ez…”
3 A Z generáció egyik tagja, amint épp egy CD-tokkal küzd.



4 ,,Én 13 évesen vs. a mai 13 évesek.”
5 ,,A helyi kávézóban csíptem el ezt az érdekes pillanatot.”
6 ,,De hát játszhatnánk igazi asztaliteniszt is…”
7 Egy generációval korábban pedig még két konzervdobozt kötöttünk össze madzaggal. Változnak az idők.


8 Az idősebb generáció tudja, hogyan kell helyesen eltölteni a szabadidőt.
9 „Jurassic Park” (1993) a „Jurassic World” (2015) ellen.
10 Talán épp Minecraft-tal játszik a kiskölyök.
11 ,A 16 éves testvérem megkérdezte, hogy mik ezek, mire én azt válaszoltam, hogy az \’USB-k elődjei\’…”
12 ,,A húgom és én, egyaránt 12 éves korunkban…”
13 ,,Ma az egyik fiatal kollégám megkérdezte, hogy mire van ez a kar…”
14 ,,Pár kiskölyök ma odajött hozzám a vonaton és megkérdezték, hogy mivel játszom. A szívem szakadt meg…”
15 ,,Én, amikor 14 éves koromban születésnapi buliba mentem vs. a húgom most, 14 évesen, egy születésnapi buliba indulva…”
16 A két generáció figyelmen kívül hagyja egymást a plázában.
17 A gyerekek kérdései néha egészen elgondolkodtatók.

 

 

 

 

18 ,A 2004-es Motorola telefonom egy múzeumban. Eldobom az agyam…”
19 ,,A 18 éves testvérem megkérdezte, hogy mi ez…”
20 A mai gyerekek már sosem fogják megtudni, hogy milyen az, amikor az embernek nincs bokazoknija, ezért magának kell csinálnia…

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?