Érdekes, Történelem

Lényegtelennek tűnő esemény, amik végérvényesen átírták az emberiség történelmét

Pillangóhatásnak is szokás nevezni, amikor egy apró esemény olyan láncreakciót indít el, aminek az eredménye óriási jelentőséggel bír. Kicsit túlzó megfogalmazással „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”. A Listverse most tíz ilyen eseményt gyűjtött össze.

 

 

 

 

 

 




1. Elian Gonzalez okozta az iraki háborút

Amikor Szaddám Huszein az akasztófa tövében állt, aligha sejtette, hogy a kivégzéséhez vezető eseményeket az okozta, hogy egy kubai kisfiú Amerikába szökött. Annak idején hazánkban is nagy visszhangot keltett a 7 éves Elian Gonzalez története. A kisfiú édesanyjával és annak barátjával indult el 2000-ben, egy csónakon Amerikába, hogy menedéket kérjenek, édesanyja azonban sajnos vízbe fulladt. Eliant az amerikai hatóságok eleinte édesanyja floridai rokonainál helyezték el, de végül visszaszállították Kubába az édesapjához.

És hogy jön ide az iraki háború? Bármilyen hihetetlen, George W. Bush Eliannak köszönhette a megválasztását. A Floridában élő kubai emigránsokat ugyanis annyira feldühítette, ahogy a demokraták a kisfiú ügyét kezelték, hogy mintegy ötvenezren inkább Bushra szavaztak. Bush 537 szavazattal nyert Floridában, és a floridai győzelem döntötte el, hogy ő lett az elnök. Tehát ha Elian nem kel útra Floridába, valószínűleg Al Gore lett volna az elnök, az iraki háborúra szinte biztosan nem kerül sor, és egész más lenne ma a világ.

pillango01

2. Jeri Ryan csinált elnököt Obamából

Barack Obama, amikor először foglalt helyet az ovális irodában, akár tudhatta is, hogy Jeri Ryannek köszönhetően jutott oda – ő az a hölgy, aki Hét Kilencedet alakította a Star Trek Voyagerben.

Barack Obama menetelése az elnöki székig azzal indult, hogy szenátor lett. A szenátori székért vívott küzdelemben pedig a színésznő férje, Jack Ryan volt az ellenfele. Sosem derül ki, hogy önerejéből is le tudta volna-e győzni, vagy sem – de hála Ryan “furcsa” szexuális szokásainak, erre nem is volt szükség.

A választások alatt a sajtó ugyanis kiszivárogtatta Ryan válási papírjait, ezekből pedig kiderült, hogy Jack Ryan egy meglehetősen „rendhagyó” klubba cibálta el a nejét. „Nagyon bizarr hely volt. Ketrecek, ostorok és más eszközök lógtak a plafonról” – idézte fel Jeri Ryan a válási papírokban. „Jack azt akarta, hogy ott szeretkezzünk, miközben egy másik pár nézi. Elutasítottam.”

A botrány hatására Jack Ryan visszalépett a választástól, így Obama könnyedén győzött. Szenátorként pedig tovább haladhatott az úton, hogy ő váljon az Egyesült Államok első fekete elnökévé.

pillango02

3. Woodrow Wilson figyelmen kívül hagyott egy levelet – ez okozta a vietnami háborút

Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke 1919-ben részt vett a versailles-i béketárgyalásokon, amikor levelet kapott egy ifjú szocialistától, aki találkozót kért tőle. Wilson elfoglalt volt, ezért visszautasította. Az ifjú szocialistát úgy hívták, Ho Si Minh, aki akkoriban még nyitott volt a különböző ideológiákra. Nem akart más, mint függetlenséget Vietnamnak. Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot tartotta példának, és azt remélte, az amerikai elnök majd támogatja Vietnam elszakadását Franciaországtól.

Ám Wilson elutasítása után Ho Si Minh fokozatosan kiábrándult Amerikából, és inkább a Szovjetunióba ment, ahol Marxot tanulmányozta, találkozott Trockijjal és Sztálinnal, és bigott kommunistává vált. Amikor Vietnam kiharcolta a függetlenségét, Ho Si Minh vezette azt a kommunista csoportot, amely kettészakította az országot. Kitört a vietnami háború, ami talán sosem történik meg, ha Wilson annak idején szán néhány percet a lelkes ifjúra.

pillango03

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Egy kocsmai verekedés vezetett a Brexithez

2012-ben Eric Joyce munkáspárti képviselő alaposan berúgott egy kocsmában. Azt kezdte kiabálni, hogy túl sok tory párti van a bárban, és ütni kezdte a közelében lévőket. Miközben letartóztatták, azt ordítozta a rendőrségnek: „Nem nyúlhattok hozzám! Képviselő vagyok!”.

A történtek után a Munkáspárt belátta, hogy le kell cserélnie Joyce-t. A pártot azzal vádolták, hogy egy bőkezű mecénás döntheti el, ki legyen Joyce utódja. A párt elnöke, Ed Miliband, hogy elejét vegye ennek a pletykáknak, megengedte, hogy bárki, aki hajlandó fizetni 3 fontot (körülbelül 1000 forint), beléphessen a pártba, és szavazhasson. Több ezren csatlakoztak így, és ekkor választották meg Jeremy Corbynt pártelnöknek.

Corbyn sosem lehetett volna elnök a háromfontos szavazatok nélkül, és sokan öt okolják a Brexitért. Többek között a saját pártja is. Miután kiderült, hogy a britek az EU elhagyására szavaztak, bizalmatlansági szavazást tartottak ellene. De már elkéstek. Nagy-Britannia egy kocsmában hőzöngő részeg miatt hagyja ott az EU-t.




pillango04

5. A király beszédtanára hozta létre a Fox News csatornát

Király beszéde című filmnek köszönhetően nálunk is sokan ismerik Lione Logue személyét. Ő volt az a beszédtanár, aki segített VI. György királynak leküzdenie a dadogását. De tudtán kívül a modern amerikai politikát is befolyásolta.

Mielőtt királyokkal kezdett volna foglalkozni, Logue már segített egy Keith Murdoch nevű lelkes, kezdő riporternek is megbirkóznia a dadogásával. Neki köszönhetően Murdoch sikeres karriert futott be mint újságíró és sajtómágnás. Amikor Ketih meghalt, a vállalatát a fiára, Rupert Murdoch-ra hagyta. Rupert pedig megalapította a Fox Newst.

A Fox több mint egy tévéadó a sok közül. Olyan erő, amely megváltoztatta az amerikaiak gondolkozását. Egy tanulmány szerint a Fox News nézőinek mintegy nyolc százaléka lett demokratából republikánus a hatására. Az amerikai elnökválasztások egyik legfontosabb szereplőjének is szokták nevezni.

pillango05

6. Ferenc Ferdinánd azért halt meg, mert eltévesztettek egy kanyart

Mind tudjuk, hogy az osztrák trónörökös halála miatt robbant ki az első világháború. Azzal azonban már kevesebben vannak tisztában, hogy talán sor sem kerül az első világégésre, ha a kocsis megnézi a térképet.

Ferdinándnak már eleve elég rossz napja volt. Úgy tűnt, Szarajevóban mindenki az életére akar törni, már-már hajlamos volt azt hinni, hogy nem látják szívesen. Korábban bomba robbant a közelében, és bár ő sértetlenül megúszta, a kíséretéből többen kórházba kerültek.




Talán jobban teszi, ha ezt intő jelnek veszi, és inkább hazatér, de ő mindenképp meg akarta látogatni sebesült barátait. Sajnos a kocsisa nem ismerte a várost, ezért rossz irányba fordult. Elhajtott egy kávéház előtt, amely előtt épp ott üldögélt valaki, aki a halálát akarta: Gavrilo Princip. Az ifjú merénylő nem tudta elhinni szerencséjét. Nem volt könnyű dolga, mert át kellett törnie a tömegen, hogy a kocsi közelébe jusson. Valahogy sikerült neki, és egyetlen lövéssel háborúba taszított egy egész kontinenst.

pillango06

7. Egy szóvivő bakija miatt omlott le a berlini fal

A berlini fal leomlása egy korszak végének szimbóluma. A keletnémet rendszer összeomlását szorosan követte a Szovjetunió szétesése is, és mindezt annak köszönhetjük, hogy a német kommunista párt szóvivője, Günter Schabowski bakizott egyet.

1989. november 9-én valaki egy cédulát adott át neki, ami nagy változásról számolt be. Eszerint a keletnémetek átmenetileg lehetőséget kaphatnak, hogy átlátogassanak Nyugat-Németországba, ha engedélyt kérnek és kapnak rá. Az intézkedést később akarták bejelenteni.

Az üzenet azonban félreérthetően sikerült. Schabowski szó szerint felolvasta, a közönség pedig úgy értette, hogy bárki, akinek útlevele van, szabadon átmehet a berlini falon. Amikor egy riporter megkérdezte, mikor lép életbe a rendelet, Schabowski az üzenetre nézett, de nem talált rajta dátumot, ezért hasból azt felelte: „Azonnal.”

Hirtelen több ezer ember rohanta meg az ellenőrző pontokat. A határőrök nem igazán tudták, mi történt, de miután nem akartak erőszakot alkalmazni, átengedték őket. A berlini falnak lényegében vége lett.

pillango07

 

 

 




 

 

 

 

 

 

8. Egy Reader’s Digest miatt szavazták meg Bill Clintont

1962-ben egy Ross Perot nevű fiatalember a borbélynál várakozva átlapozta a Reader’s Digest ott talált példányát, ami örökre megváltoztatta az életét. Perot az IBM-nél dolgozott, ahol úgy érezte, az ötleteit nem értékelik, és rosszul érezte ott magát. A magazinban olvasott egy Henry David Thoreau idézetet, ami szíven ütötte: „Emberek sokasága él csöndes kétségbeesésben.”

Másnap otthagyta az IBM-et, és megalapította saját cégét, az EDS-t. Perot hihetetlenül meggazdagodott, és ő lett az Egyesült Államok valaha volt legnépszerűbb független elnökjelöltje. 1992-ben George Bush és Bill Clinton ellen indult, és rengeteg szavazatot vett el Bush szimpatizánsaitól – így győzhetett Clinton.

Ha Perot nem indul, nemcsak az amerikai történelem következő nyolc éve alakul másként, de nem jutnak lehetőséghez olyan későbbi elnökjelöltek sem, mint Al Gore vagy Hillary Clinton. Ha a borbély a People egy számát teszi ki olvasnivalónak annak idején, az elmúlt 25 év története egészen másként alakul.

pillango08

9. Egy könyörületes brit katona okozta a holokausztot




1918-ban Henry Tandey a brit hadsereggel harcolt Franciaországban. Épp Marcoing visszafoglalásáért harcoltak, és a németek vesztésre álltak. Az ellenség katonái egymás után megfutamodtak. Tandey egy menekülő németre emelte a fegyverét, de látta, hogy az illető sebesült, és az életét menti – nem bírta rászánni magát, hogy meghúzza a ravaszt. A német hálásan biccentett neki, és elszaladt.

A hősies és jóképű Tandey felkerült egy propagandaposzterre is. Húsz évvel később a poszter a legvalószínűtlenebb helyen tűnt fel: Adolf Hitler vidéki rezidenciáján. Amikor Neville Chamberlain, brit miniszterelnök meglátogatta Hitlert, megkérdezte, miért rakott ki egy brit propaganda posztert. A válasz igen meglepő volt: “Ő az, aki majdnem lelőtt.”

A történet hitelességét sokan megkérdőjelezték, de évekkel később a Green Howards Múzeum bizonyítékot talált. Birtokukba került egy 1937-es levél Hitler titkárától, amelyben megköszönte a posztert. Mint leírta, azért van rá szüksége, mert „a Führert természetesen nagyon érdekli minden, ami saját háborús élményeihez kapcsolódik.”

pillango09-horz

10. Egy városi tanácsos megölt egy kutyát – és megteremtette a modern terrorizmust

1933-ban egy texasi városi tanácsosnak, Charles Hazardnak elege lett a szomszéd kutyájából, ezért üvegszilánkot kevert az állat eledelébe. Ezzel megölte a kutyát, és megváltoztatta a világtörténelmet.

A kutya a 13 éves Charlie Wilsoné volt, aki bosszút esküdött. Házról házra járva mesélte el mindenkinek, mit tett vele az újraválasztásért versengő politikus. 95 szavazót fordított Harad ellen, aki végül 16 szavazattal vesztett. A siker arra ösztönözte Charlie Wilsont, hogy politikus legyen. Kongresszusi képviselő lett, és amikor kitört a szovjet-afgán háború, történelmet írt. Azért kampányolt, hogy Amerika segítsen az afgánoknak. Stinger rakétakilövőkkel fegyverezték fel őket, ez pedig megváltoztatta a háború kimenetelét.

Wilsonnak köszönhetően az afgán mudzsahidek megnyerték a háborút. A Szovjetunió veszített, ami nem kis mértékben hozzájárult a széthullásához. Hatalomra kerültek a tálibok, létrejött az al-Kaida, Oszama Bin Laden pedig végrehajthatta a történelem legsúlyosabb terrortámadását. Elkezdődött a modern terrorizmus kora. Mindez azért, mert egy városi tanácsos megölt egy kutyát.

pillango10




+1 Egy magyar vonatkozású „pillangó”:

1954-ben Jurij Vlagyimirovics Andropov volt a szovjetunió magyarországi nagykövete. Ő az egyik felelőse annak, hogy 1956-ban a szovjet hadsereg bevonult Magyarországra. Ez az „érdeme” alapozta meg azt a politikai pályafutást, aminek eredményeképp a KGB főnöke, majd Brezsnyev halála után, 1982. november 10-én ő lett az SZKP főtitkára, a Szovjetunió vezetője lett.

Andropov patronáltja volt az a Mihail Gorbacsov, aki 1985-ben az Szovjetunió első és egyetlen olyan főtitkára lett, aki az 1917-es forradalom után született, és akinek kormányzása alatt megkezdődött a keleti blokk felbomlása. Tehát közvetve igenis az 56-os forradalomnak köszönhetjük a vasfüggöny leomlását.

pillango11

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?