Hírek

Újabb háború törhet ki Európában, puskaporos a hangulat Magyarországtól délre

Nem lehetetlen, hogy ismét háború lesz, ha nem vezetnek eredményre a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások, ezért Pristina erősíti biztonsági és védelmi kapacitásait. Ezt Albin Kurti koszovói kormányfő nyilatkozta a Deutsche Wellének adott interjúban, szúrta ki a Szabad Magyar Szó.

 

 

 

Kurti szerint a teljes normalizáció nem jöhet létre a kölcsönös elismerés hiányában. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy a pristinai Alkotmánybíróság elvetette a szerb községek közössége megalakításának a törvényes lehetőségét, amely szerinte „rasszista elemeket” tartalmazna, és valóságos apartheid.

Szerbia nem normális ország, hanem hibrid rendszer, ami eufemizmus az autokráciára

– fogalmazott élesen Albin Kurti.

Véleménye szerint Belgrád és Pristina ezért nem tud zöld ágra vergődni. A politikus azzal is megvádolta Szerbiát, hogy a koszovói intézmények elhagyására utasította az állampolgárait.

„A Koszovó északi részén élő bűnözők pedig a nép és a nemzeti identitás mögött rejtőzködnek” – vélekedett.

Évtizedek óta húzódik a balkáni konfliktus

Koszovó több mint 20 éve feszültség forrása a függetlenségét támogató Nyugat és Oroszország között, amely támogatja Szerbiát abban, hogy megakadályozza Koszovó tagságát a globális szervezetekben, köztük az ENSZ-ben.

Decemberben több határátkelőt zártak le a forgalom elől Szerbia és Koszovó között, megzavarva ezzel az Európában máshol dolgozó koszovóiak hazautazását az ünnepekre.

A Kreml határozottan cáfolta a koszovói belügyminiszter állítását, mely szerint Oroszország befolyást gyakorol Szerbiára Koszovó destabilizálása érdekében, mondván, Szerbia a szerb etnikumúak jogait védi. Az észak-koszovói szerbek, akik szerintük még mindig Szerbiához tartoznak, ellenállnak minden olyan lépésnek, amelyet szerbellenesnek tartanak.

Az Észak-Koszovóban élő mintegy 50 ezer szerb nem hajlandó elismerni a pristinai kormányt és Koszovó önálló állami státuszát. Sok szerbiai szerb és a szerb kormány támogatja őket. Az albán többségű Koszovó a Nyugat támogatásával nyilvánította ki függetlenségét az 1998–1999-es háborút követően, amelyben a NATO beavatkozott az albán nemzetiségű polgárok védelmében.

forrás: index.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?