Celeb / Híresség

Gáspár Bea komoly anyagi dolgokról beszélt, Gáspár Zsolti az, akitől kölcsön kérhetnek

Hajdú Péter műsorában beszélt erről Gáspár Bea, aki már nagyon szeretné rendezni a dolgot Gáspár Zsoltiékkal, mert ez egy olyan helyzet, ami senkinek sem jó.

 

 

Ahogyan a Ripost fogalmazott, még mindig áll a bál Gáspáréknál, és jelentős vagyonról lehet szó. A lapban azt olvasni, hogy minden hátterében a pénz áll, és Bea őszintén beszélt erről Hajdú Péter műsorában (Összezárva Hajdú Péterrel)

Beától megtudhattuk, Zsolti fogja össze a családi vagyont, ő az a személy, akitől kölcsön lehet kérni. „Mi más miatt lenne a családban viszály?” – tette fel a költői kérdést Bea Péternek a 24 óra alatt.

„Pedig nem kell a Zsolti pénze, de nekik sem a miénk. Már minden az övéké, a végrendelet megírásán is túl vagyunk.” – árulta el a részleteket Győzike felesége, aki hangsúlyozta, tiszteli és becsüli Zsoltit, de a sógornőjének a hozzáállását abszolúte nem érti, és itt van a probléma.

 

Kiderült az is, hogy Gáspár Evelint nem hívták meg unokatestvérei születésnapjára, akivel egyébként együtt járnak edzeni. Ráadásul még szomszédok is, ennek ellenére nem hívta meg a bulijába, ez még március végén volt, lassan egy évvel ezelőtt.

Mindez, ha nem lenne elég, Zsolti ikrei augusztusban töltötték be 20. életévüket, ám erre az eseményre sem hívták meg Evelint. „Virág nagyon szereti az unokatestvéreit, szinte együtt nőttek fel, egy óvodába és iskolába jártak, jó barátságot ápolnak. Hogy esne egy anyának, ha csak az egyik lányát hívják meg, pedig mindenki ott volt.”

 

Bea elmondása szerint nagyon megviselte őket a dolog, és óriási problémák voltak belőle családon belül. Bea hiába kérte meg Virágot, ne menjen el az eseményre, csak ott volt. Mindentől független azt szeretnék, ha jó lenne a kapcsolatuk Zsoltiékkal, mert ez egy olyan helyzet, ami senkinek sem jó.

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?