Celeb / Híresség

95 kilót fogyott, igazi bombázó lett Mohamed Fatima: így néz ki most – fotó

Mohamed Fatimára szinte rá sem lehet ismerni, hiszen – bámulatos kitartásának köszönhetően – 95 kilótól szabadult meg az elmúlt időben. Bár az álomsúlyát még nem érte el, így is rengeteget változott az alakja. A hatalmas fogyás miatt azonban kénytelen volt több plasztikai beavatkozáson is átesni.

 

 

 

Mohamed Fatima elképesztő átalakuláson ment át, a kinézete teljesen megváltozott. Az énekesnő óriási döntésre szánta el magát: úgy határozott, megszabadul a súlyfeleslegtől. Korábban gyomorgyűrűvel próbált változást elérni, ugyanakkor hangsúlyozta, az evés nem minden, az edzés is fontos. Kitartása sikeresnek bizonyult: 95 kilót dobott le magáról. Az előadó azt is megosztotta, milyen sportot űz:

„A bokszban találtam meg a nekem megfelelő sportot, pedig egy legyet nem tudnék bántani. Nem szeretem a verekedést, csak a zsákot ütöm. Ez a legjobb fogyasztó edzés” – jegyezte meg, majd kitért arra, mi miatt kellett megműttetnie magát.

Nem feküdtem volna kés alá, de az én esetemben indokolt volt, a bőrömet nagyon megviselte a változás. Haskorrekción és mellplasztikán is átestem– vallotta be őszintén az énekesnő, aki – állítása szerint – kezdi elérni azt a súlyt, amire vágyik.

Mint fogalmazott, volt, hogy átesett a ló túloldalára, amikor csak 63 kilót nyomott. Hozzátette: az álomsúlya a 70 kiló lenne, de mivel szeret főzni, így nehezebb dolga van. Fatima megemlítette, hogy a férjével csak templomi esküvőjük volt, ezért egy nagy lakodalmat is akarnak majd a közeljövőben.

„Nagyon szeretnénk babát, folyamatosan rajta vagyunk. Későn állapodtam meg, mert olyan párt akartam, akivel le is élem az életem. Emiatt egy kicsit kitolódik ez, de ami késik, nem múlik” – ecsetelte a Borsnak, hozzáfűzve: semmit sem siettetnek.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?