Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Berki Krisztián bántalmazta Mazsit, egyszer hasba is rúgta – ezt állítják a pár korábbi szomszédai

A nő rokonai szerint a celeb tavaly ősszel kezdett teljesen kifordulni magából, januártól pedig rengeteget ivott.

 

 

 

Berki Krisztián tavaly ősz óta bántalmazta szóban és fizikailag is a párját, Mazsit, akit egyszer hasba is rúgott – írja a Bors.

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, a celeb egyik szomszédja arról beszélt a Blikknek, hogy a pár házassága nagyon megromlott,

Mazsit csak ritkán látták, de akkor a veszekedésüktől volt hangos a lépcsőház.

A nő Krisztián halála előtt két nappal a rendőröket is kihívta, mert a celeb megragadta a karját.

Berki Krisztián azonban a halála előtt mindössze egy hónappal költözött be az említette társasházba, előtte a pár hosszú ideig a Római-parton lakott. Az itteni szomszédoknak így több ideje volt belelátni Berkiék magánéletébe, az általuk elmondottak némileg árnyalják a képet.

„Az elején, amikor idejöttek, Mazsinak még nagy hasa volt, boldogan várta a baba megszületését. A költözésük jó hangulatban telt, de nagyon hamar elkezdődtek a gondok. Ősszel egyre többször hallottunk veszekedést, – bár nem szerettük volna hallani – és Mazsit kétségbeesettnek láttuk” – mondta a pár egy korábbi szomszédja. Később szerinte

az is megesett, hogy a nő kirohant a folyosóra és ott kiabált, hogy fél, Krisztián megöli.

A szomszéd szerint a párnál tavaly karácsonykor elszabadult a pokol, ahogy fogalmazott, Krisztián ekkor megint agresszíven érkezett haza.

„A veszekedés verekedésbe, inkább verésbe torkollott, Krisztián dühében hasba rúgta Mazsit úgy, hogy a kezében volt az újszülött is. Abból nagy cirkusz lett, akkor is a folyosóra menekült Mazsi, de akkor sem hívott rendőrt. Kint a teraszon vigasztalhatatlanul csak sírt és sírt” – mondta a Borsnak a szomszéd.

A lapnak Mazsi rokonai azt mondták, nem tudták, mi folyik a zárt ajtók mögött, de Mazsi egy barátnőjének bevallotta ezt a hasba rúgást, így tudták meg, hogy Krisztián bántja őt. Szerintük a férfi múlt ősszel kezdett teljesen kifordulni magából.

„A karácsonyi verekedése csak egy lépcsőfok volt, idén januártól már rengeteget ivott, csak azon volt, hogy kiüsse magát, egy megveszekedett vasat sem fizetett. Ezért hallották az új szomszédok, hogy állandóan a pénz miatt veszekednek, mindent Mazsi állt”

– mondták a rokonok.

A lap megkereste Berki Mazsit is, de ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben, szerinte ez már nem tartozik a nagy nyilvánosságra.

forrás: szeretlekmagyaroszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?