Celeb / Híresség

A babavárás után újabb örömhírt jelentettek be: menyasszony lett Sáfrány Emese

Nemrégiben derült ki, hogy Sáfrány Emese és párja, Hornyák Ádám első gyermeküket várják. Most azonban egy újabb örömhírről számoltak be Instagramon, méghozzá arról, hogy eljegyezték egymást.

 

 

 

 


Emese a Tényeknek mesélte el, hogyan történt pontosan a lánykérés.

„Szuper szervezés, nagy meglepetés volt. Ádám a legkreatívabb módon oldotta meg, hogy ez életem legszebb emléke legyen. Elcsalt az ösküi kerektemplom belsejébe, ahol levetített egy filmet a közös emlékeinkről, majd egy szép beszéd keretében feltette a nagy kérdést: akarok-e életem végéig a társa lenni. Miután igent mondtam, kinyitotta a templom ajtaját, ami mögött ott álltak a szülők és édesapámtól is kikért, ahogy illik” – mesélte Emese a Tényeknek.


 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?