Celeb / Híresség

Nagyon félti Boglárkát: kizárták Lajcsi feleségének védőügyvédjét, ez következik most

Eljárási okokból kizárták Galambos Boglárka védőügyvédjét, így teljesen elölről kell tárgyalni az ellene felhozott vádakat. Lagzi Lajcsi elárulta véleményét a váratlan fordulattal kapcsolatban.

 

 

 




 

Még 2015-ben harmincmilliós közműlopással vádolták meg a mulatószenészt és feleségét. A pereskedést mindkettejük egészsége megsínylette. Boglárka olyan szinten megtört, hogy 2018 szeptemberétől – az egészségügyi állapotára hivatkozva – nem jelent meg a tárgyalásokon, csak jogi képviselője – tudta meg a Bors.

Ám mint Lajcsi ügyvédje által kiderült, az asszony védőjét a legutóbbi tárgyaláson kizárták, mert korábban tanúkat képviselt, a bíróság pedig most határozott ezzel kapcsolatban. Így az eddig eljárási cselekmények hatálytalanná váltak, azaz az egészet szinte újra kell kezdeni.

A történtek fényében Lajcsi nagyon félti feleségét, és még mindig határozottan állítja, semmi bűne nincsen.

 

 

„A feleségemnek semmi más bűne nincs, csak az, hogy a feleségem, és vele kapcsolatban egy célja volt az ügyészségnek: mondjon rám valami terhelőt” – kezdte a lapnak Galambos Lajos, majd folytatta.

„Bár Boglárka erős asszony, féltem, hiszen eddig egyikünk sem volt még ilyen élethelyzetben, és a következményeket lelkileg és fizikailag is magunkon viseljük. Én már sok sz.rban voltam, de optimista vagyok, és minden vádpontban bebizonyítom az ártatlanságomat. Boglárkának viszont nincs mit bebizonyítani, a vele szembeni vádirat megdöbbentő, elképesztő volt végighallgatni ezt a rengeteg csúsztatott és valótlan információt. Ez olyan, mintha egy férfit megrágalmaznak nemi erőszakkal, mert megvannak az eszközei hozzá. Nevetséges hülyeség.”

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?