Hírek, Külföld

Más nevet mondott a rendőrnek a körözött bűnöző, de azt is körözték

Cseles próbált lenni az amerikai férfi, de lebukott. Letartóztatták, és újabb vádakat emeltek ellen.

 

 

Hamis nevet mondott be az őt igazoló rendőrnek egy körözött bűnöző az amerikai Kentucky államban található Richmond városában, de a trükk visszafelé sült el. Kiderült ugyanis, hogy az ellen a férfi ellen is körözés van érvényben, akinek kiadta magát, és így végül az ő bűneiért letartóztatták – írta a Richmond Register című lap.

Az újság beszámolója szerint egy helyi rendőr január 31-én vett észre egy gyanús járművet, aminek sofőrje gyorsított, amikor a rendőr megpróbálta félreállítani. Az autó egy benzinkúton állt meg, és két férfi szállt ki belőle. A rendőrnek sikerült mindkettőt visszavinni az autóhoz.

Egyikük, egy Adam Castle nevű férfi más nevet adott meg a rendőrnek, közölve, hogy az ő neve Steven Clemmons, de amikor a rendőr azt leellenőrizte, kiderült, hogy Steven Clemmons ellen körözés van érvényben. Ezért Castle-t a rendőr letartóztatta.

A férfi ezután beismerte, hogy hamis nevet adott meg, hogy ne tartóztassák le. Mint kiderült, ellene szökés miatt van érvényben körözés, valamint azért, mert nem jelent meg a bíróság előtt.

Ezután már a saját nevén tartóztatták le, és fogdába szállították. Emellett még pluszban vádat emeltek ellene más ember személyazonosságának ellopása, és az ellene intézkedő rendőr megtévesztése miatt is.

forrás: rtl.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?