Belföld, Hírek

Életfogytiglant kaphat Curtis bátyja – bérgyilkosság történt az ügyészség szerint

Akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető az a három férfi, akit tegnap elfogtak, az egykori MTK-labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. Mint kiderült, egyikük nem más, mint a rapper Curtis testvére. A Fővárosi Főügyészség mindhárom gyanúsított letartóztatására indítványt tett.

 

 

 

 


Mint megírtuk, egy biztonsági cég három munkatársát vették őrizetbe tegnap: egy férfit a Ferihegyi repülőtérről vezették el a nyomozók, a másik két személyt pedig az otthonukban vették őrizetbe. Kiderült, egyikük nem más, mint Széki Attila, azaz Curtis testvére, Sz. Lajos. A három férfit nagyszabású akcióban fogták el, amelyben részt vettek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárító Központ munkatársai is. Információink szerint a TEK főigazgatója, Hajdú János maga is bevetési ruhában vett részt az akcióban..

Bérgyilkosság történt

Az ügyészség közleményében az derül ki, hogy a gyanú szerint bérgyilkosság történt. Mint írják, a megalapozott gyanú szerint egy 51 éves férfi 2009 augusztusában megbízott egy – jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést töltő – 50 éves férfit Katzenbach Imre megölésével. Ez a férfi a megbízást elfogadta, majd 2009 szeptemberében az egykori focistát Baranyajenő térségébe vitte, ahol két társa pénzért kioltotta a 45 éves férfi életét.

Sz. Lajost, Curtis bátyját és L. Istvánt a gyilkosság elkövetésével gyanúsítják, harmadik társukat, H. Lászlót pedig a gyilkosságra való felbujtással.

H. Lászlót a rendőrség már korábban gyanúsítottként felelősségre vonta, ő jelenleg más ügy miatt ül börtönben.

A Fővárosi Főügyészség közleményében leírják, hogy a gyanúsítottak terhére róható bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. Mindezért a főügyészség álláspontja szerint, alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának. Hozzátették, mindemellett megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak – különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy befolyásolásával vagy megfélemlítésével – megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

A Fővárosi Főügyészség mindezekre tekintettel, a három férfi letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan holnap dönt – olvasható a közleményben.

Mint megírtuk, a 45 éves korában kámforrá vált egykori MTK-labdarúgó, Katzenbach Imre földi maradványait az eltűnését követően több mint 11 évvel találták meg.

Katzenbach Imre eltűnése előtt egy levelet is írt, amelyből kiderül, a volt labdarúgó tudta, hogy meg fog halni, mert vadásznak rá. A férfi földi maradványait a halála után 11 évvel, Soltvadkerten helyezték végső nyugalomra.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?