Celeb / Híresség

Porig alázták Kulcsár Edinát és G.w.M-et – Dancsó Péter nem kímélte az ország legújabb sztárpárját

Dancsó Péter egy egész videót szentelt a Kulcsár Edina, G.w.M és Csuti körül kialakult botránynak, a végeredmény pedig egyszerre elgondolkodtató és vicces.

 

 

Nemrég nagy port kavart, mikor Kulcsár Edina mindössze három nappal a válása után bejelentette, hogy összejött a híres magyar rapperrel, G.w.M-mel. A pár azóta is rengeteg támadást kap, hiszen többek között Sebestyén BalázsAlekosz és persze az ország legkegyetlenebb kritikusa, Puzsér Róbert is beszólt nekik – most pedig egy újabb megmondóemberen van a sor.

Dancsó Péter az egyik legnépszerűbb magyar videós, aki sokszor kiparodizálta már a hazai celebek botrányait, és természetesen ő sem tudott szó nélkül elmenni Kulcsár Edináék balhéja mellett: humorosan elmesélte az utóbbi hetek eseményeit, miközben a földbe tiporta G.w.M-et és Kulcsár Edinát – mindezt persze elképesztően szórakoztató módon.

Az eddigi visszajelzések alapján rengeteg embernek bejött, hogy Dancsó Péter görbe tükröt állított a sztárpár elé, és közben jól helyre is tette őket azzal, hogy rávilágított a hibáikra, illetve a kommunikációs bakijaikra – így egyebek között Kulcsár Edina dalát is helyben hagyta, meg persze G.w.M legendásan fényűző életvitelébe is beleállt egy kicsit pár humoros bevágás erejéig.

Itt lehet megnézni Dancsó Péter videóját:

forrás: promotions.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?