Celeb / Híresség

Demcsák Zsuzsa bevallotta, plasztikáztatott

Demcsák Zsuzsa bevallotta, már évek óta gondolkozott azon, hogy aláveti magát egy plasztikai beavatkozásnak. Végül rászánta magát az eredményt pedig egy előtte-utána fotón mutatta meg.

 

 

Demcsák Zsuzsa bevallotta, egy ideje már gondolkozott azon, hogy alávesse-e magát egy plasztikai beavatkozásnak. Mint az Instagramon közzétett posztjában írja, nem szeretett volna botoxot, nem akar úgy kinézni mint egy húszéves, csak azt szerette volna, ha eltűnnek a szemei alól a karikák, ha mindig kipihentnek tűnik. Végül dr. Krasznai Zsolt egy hyaluronsavas feltöltést javasolt neki.

„Se filter, se photoshop nincs egyik képen sem, csak az elsőn jobb a megvilágítás és több az önbizalmam…Ezt pedig nem kis részben annak köszönhetem, hogy kikértem és elfogadtam dr. Krasznai tanácsát. Zsolt a sokadik plasztikai sebész volt, akivel konzultáltam, mit tehetnék a karikáim ellen és persze, mit lehet tenni a gravitáció ellen. Évek óta szemezgettem mindenféle beavatkozásokkal, próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a plasztikai nyomást, ami a televíziós műsorvezetőkre, szereplőkre nehezül, de aztán döntöttem. Semmi látványos változást nem akartam, csak az őszinte csodálkozást a felett, hogy milyen kipihentnek tűnök. Pontosan ez történt! Hyaluronsavas feltöltést kaptam, de semmi botoxot, még csak meg sem kísérelt rábeszélni. Miért írom mindezt le? Mert rengetegen írtatok, gratuláltatok, amit köszönök! De ez a nem elhanyagolható tényező is benne van a vizuális összképben. És persze azért, mert szerintem hozzám hasonlóan sokan gondolkodtok ti is azon, mit tehettek a külsőtökért, ami változik az évekkel, viszont se sporttal, se étkezéssel nem lehet visszahozni. Nem is kell 20 évesnek kinézni, de lehet 40 felett is ragyogni. Nézzetek utána, menjetek el konzultációra és döntsetek szabadon a saját arcotokról, ami lehetőleg maradjon meg és ne egy hamis, Insta-ideát tükrözzön vissza” – írta elégedetten Dencsák Zsuzsa.



 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?