Celeb / Híresség

Gáspár Zsolti szeretné, ha egy napon a fia venné át a tanyája irányítását

Gáspár Zsoltit már korán magával ragadta a tanya világa. Sosem felejti el, hogy amikor az édesapja állatait lopta valaki, a portással, Géza bácsival igyekeztek kifigyelni, ki lehet a tolvaj.

 

 

 

„Az volt a feladatom, hogy bújjak el az erdőben. Később annyira megtetszett a tanya hangulata, hogy mondtam édesapámnak, nevezzen ki telepvezetőnek. Harminc éve felelek érte, és semmiért sem adnám oda! Ezeknek az állatoknak lelkük van, beszélgetni lehet velük. Úgy vettem észre, befogadtak az állatok és az emberek is, tudunk együtt dolgozni. Több mint hetvenhét ember van most a csoportunkban, köztük orvosok, gondozók” – árulta el Zsolti, aki több mint 1200 állatért felel, amelyek mindegyike nagy helyet foglal el a szívében.

„Van köztük bárány, malac, tyúk és kakas. Nincsenek bezárva, akkor mennek és jönnek, amikor akarnak Mindenki családtag, de a legnehezebb esetek a disznók. Velük nem lehet közös nevezőre jutni, csak egy óra hosszát, etetéskor. Nagyon önfejűek, de szerencsére van olyan jószág is, akivel különösen könnyű: a Jóisten születésénél is jelen voltak a bárányok. Úgy gondolkodik, mint az ember, úgy van tervezve, rendkívül intelligens állat, nem véletlenül volt ott Betlehemben” – mondta, Zsolti, aki azt is elárulta, mit jelent számára a tanyája.

„At életem lelke. Itt szoktunk összegyűli nyársalni, itt tartjuk a karácsonyokat, minden családi összejövetelen jelen vannak az állatok, szinte együtt lélegzem a tanyával” – mondta a műsorvezető, aki számára fontos, hogy a családjában legyen valaki, aki átvenné tőle a munkát, ha eljön az ideje.

Örülnék, ha a kisfiam tovább vinné a tanyát. Nikolaszt bele akarom nevelni ebbe. Ő most falugazdásznak tanul, nemsokára végez, magam mellé szeretném venni. Nagyon szereti az állatokat, mint én és az édesapám. Emlékszem, nagyapám nagyapja járta a falvakat, nyírta a birkákat. Több mint tizenkét faluért felelt, aztán vett két bárányt, majd tízet, és így tovább” – mesélte, hozzátéve: az édesapja büszke rá.

„Büszke a sikereimre, arra, hogy egyre több állatunk van, amiket főleg Olaszországba és Belgiumba szállítunk. Hála Istennek, nincs probléma, de volt, aki megtanított arra, hogyan kell bánni az állatokkal és az emberekkel” – jelentette ki a Hot! Magazinnak.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?