Celeb / Híresség

Az X-Faktor új mentora reagált az őt ért kemény támadásokra – videó

Az X-Faktor új női mentorába keményen belekötöttek a nézők. Herceg Erika most elárulta, ez mennyire zavarja őt.

 

 

Mint arról a Blikk is beszámolt, az X-Faktor idei évadának új női mentora lesz. Csobot Adélt tehát a kárpátaljai származású énekesnő, Herceg Erika váltja. Vannak, akik örülnek a frissítésnek és az új arcnak, egyesek azonban keményen beleálltak a 33 éves előadóba. Már ByeAlex is felszólalt mellette a közösségi oldalán, ezúttal pedig Erika maga mondta el, hogyan kezeli az ilyen kritikákat.

Saját bevallása szerint egy jó lelkű ember, így szeretne segíteni a műsorba érkező tehetségeknek. Kiemelte: a verseny első felében még csak szakmai tanácsokat fog adni, viszont az élő show-ra bekeményít majd, mert elvárja az alázatot és a munkát mindenkitől, aki jelentkezik.

„Csak forrót kaptam, de így nyakon öntve… Nem is olvastam addig semmit, míg Alex ki nem tette a Facebookra. Hívtak a hozzátartozóim, a barátaim, hogy nagyon kemény, ami megy” – kezdte a negatív véleményekkel kapcsolatban.

Ez normális, azért, mert nem vagyok itt ismert– jegyezte meg Erika, aki nem foglalkozik a hozzá érkező bántásokkal.

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?