Belföld, Hírek

Rossz hír: sokkal drágább lesz a sertéshús

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke rossz hírt közölt: 2022 elejétől kezdve drágul a sertéshús, ugyanis a gazdák kénytelenek lesznek emelni az árakon.

 

 

Az elnök elmondta, hogy mivel az ágazat már 2021-ben is hullámzó évet zárt és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők, ezért nagyot emelkedtek az önköltségi árak. „Ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők” – mondta a szakértő.

Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nem csak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta” – nyilatkozta a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Éder Tamás elmondása alapján jelentősen nem drágultak a bolti polcokon a sertéshúsból készült termékek az infláció mértékét meghaladóan az előző évben, de mivel az élő sertés ára mostanra már nem fedezi a gazdák költségeit, ezért most egy nagyobb árrobbanásra kell számítani, azért hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést. Szerinte azonban a korrekció már a 2021-es év végén megkezdődött, ami körülbelül még fél évig fog tartani, ennek értelmében pedig a boltokban is nőnek majd az árak 2022 első felében.

Habár Éder Tamás a várható emelkedésről az érdekképviselet vezetőjeként nem nyilatkozhatott, de az ő meglátása szerint a 25-30 százalékos takarmánydrágulás be fog épülni az önköltségi árakba, ami jelentős árnövekedést jelent majd, mivel sértések előállítása költségeinek 65-70 százalékát a takarmányáron teszi ki – írja az Index.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?