Celeb / Híresség

„Annyira hiányzol” – Soha nem látott fotókkal köszöntötte férjét annak születésnapján Vajna Tímea

Andy Vajna augusztus 1-jén lett volna 77 éves.

 

 

 




 

A néhai filmügyi kormánybiztos tegnap ünnepelte volna a születésnapját, ezért volt felesége ellátogatott a Los Angeles-i Westwood Village-i temetőbe, ahola férjének van egy síremléke a fia és a szülei nyughelye mellett. Timi Instagram-oldalának sztorijai között osztott meg pár képet Andy USA-beli nyughelyéről, ahová természetesen friss virágot is vitt. Ezzel egyidőben Budapesten, a Fiumei úti sírkertben is kerültek koszorúk a producer magyarországi síremlékére.

Úgy tűnik, hogy ezen a napon Timit elragadták az emlékek, hiszen olyan fotókat is posztolt a 24 óráig látható történetei között, amikkel eddig még sehol nem lehetett találkozni. Az öt évvel ezelőtt készült képeken Timi éppen masszírozza a legendás producert, amit Andy láthatóan nagyon szeretett. Az is kiderült, hogy a fotókat a múlt héten többször is súlyos plágiumbotrányba keveredő Návai Anikó készítette.

Már több mint két és fél éve annak, hogy Andy Vajna elhunyt, de nincs olyan nap, hogy özvegye, a nemrégiben Los Angelesben luxusingatlant vásároló Vajna Tímea ne gondolna rá. Timi az itthoni életét szinte teljesen felszámolta, hogy az Egyesült Államokban kezdjen újat, ahol 650 négyzetméteres házában most már nyugodtan fogadhatja a családját, illetve a barátait.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?