Belföld, Hírek

Rendőrt hívtak a kaposvári nőre, aki étellel segített a hajléktalanokon

Pintér Judit kaposvári civil már több mint 5 éve segíti a helyi hajléktalanokat. A járvány kitörésekor egy Facebook-csoportot is létrehozott azzal a céllal, hogy nagyobb összefogással tudják segíteni a rászorulókat. A csoporthoz több mint négyszáz ember csatlakozott.

 

 

 


Ezt azonban nem nézte mindenki jó szemmel, ugyanis a szomszédja feljelentette őt többször is, a jegyző pedig a közegészségügyi előírások betartása és ételosztás engedélykötelessége miatt figyelmeztette. Pedig állítása szerint a főzés alapanyagait hentestől, zöldségestől, boltoktól vásárolta, továbbá ügyelt a járványügyi előírásokra is.

A kimért adagokat lakása erkélyéről eresztette le kosárban, valamint maszkot és kézfertőtlenítőt is osztott a rászorulóknak.

Judit szerint többször is fényképezték őt a közterületesek ételosztás közben, bárhová is mentek, néhány nappal ezelőtt pedig már a rendőrök is megjelentek, mondván, „balhé van”.

Másnap szintén ezzel a szöveggel érkeztek meg a rendőrök egy szendvicsosztás közben. „Felírtak a rendőrök, hiába magyaráztam, hogy én itt lakom! Miután kiderült, tényleg ott lakom, engem békén hagytak, de a fedél nélkülieket elzavarták. Kérdeztem, miért kell elmenniük, erre azt mondták, ez az utasítás, a belvárosból el kell tűnniük a hajléktalanoknak” –– fogalmazott a Népszavának.

A lap felkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, akik közölték, nem kaptak felkérést az önkormányzattól arra, hogy erősebben lépjenek fel a belvárosi hajléktalanokkal szemben, és – bár nem vezetnek ilyen jellegű statisztikát – tapasztalataik szerint nem vált gyakoribbá a velük szembeni intézkedés. Közölték továbbá, hogy egyáltalán nem indult eljárás életvitelszerű utcán tartózkodás miatt.

Pintér Juditnak a közterületesek elmondták, hogy ez a jegyzői utasítás, amiről a rendőrök is tudnak. Ezért személyesen felkereste Csillag Gábort, a városi jegyzőjét, hogy kompromisszumot találjanak azt illetően, hol és hogyan tudna segíteni a rászorulókon.

„Éppen elég baj, hogy ennyi szegény emberről kell gondoskodni, s nemcsak hajléktalanokról, rengeteg az idős ember vagy a nagycsaládos. Akik attól még léteznek, ha nem akar róluk tudomást venni az önkormányzat, ha el akarja hallgatni, hogy sok a rászoruló. Abban a pillanatban, amikor látom, hogy az önkormányzat gondoskodik ezekről az emberekről, hátra lépek, de addig segítek nekik, s fel fogok lépni a megkülönböztetés, a kirekesztés, az üldöztetés ellen” – fogalmazott Pintér Judit.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?