Celeb / Híresség

„Egyedül vagyok, nincs párom és nincs normális munkám sem” – Gáspár Evelin nehéz évet tudhat maga mögött

Gáspár Evelin nemrégen ünnepelte a 27. születésnapját, amire egy hektikus év lezárásaként is tekint.

 

 

 

 


Evelin a születésnapját csendesen ünnepelte, szerettei körében. A fiatal lány számára az elmúlt év igen ellentmondásosra sikerült, hiszen hol sikereket élt meg, hol a botrányok voltak főszerepben.

Evelin a Ripostnak elmondta, hogy intenzíven telt el az elmúlt egy év számára. Botránnyal kezdődött a 2021-es év, amikor is vége lett a kapcsolatának. Úgy érezte, megalázták a nőiességét, de ebből az időszakból is sokat tanult, és szerencsére már túl van rajta. Azonban a férfiakba vetett bizalmát teljesen elveszítette. Korábban is bizalmatlan volt a férfiak iránt, hiszen volt már több rossz tapasztalata, ám hisz abban, hogy a sors összehozza egy olyan férfival, aki megérdemli, hogy szeresse.

A sok rossz mellett sok jó dolog is történt Evelin életében. A botrány idején már tudta, hogy óriási kalandban lesz része, hiszen ekkor már megvolt a szerződése a Survivor műsorára, aminek nemrég ért véget a forgatása. Evelin elárulta, hogy fantasztikus élményekkel gazdagodott, és mindeközben lefogynia is sikerült. „Leszámítva a tényt, hogy semmi normális dolog nincs az életemben. Egyedül, vagyok, nincs párom és nincs normális munkám sem, de hiszem, hogy a Jóisten mindent időben megad majd” – tette hozzá.

 

A születésnapján pont azt kapta, amire vágyott: „Csodálatosan telt a születésnapom, hiszen a családommal lehettem, számomra pedig ez volt a legszebb ajándék. Reggel elmentem edzeni, majd kezelésbe vett a kozmetikus, a fodrász és a sminkes. Ezután elmentünk ebédelni a kedvenc éttermünkbe, majd beültünk egy koktélra. Ajándékot nem kértem, hiszen amire vágyom, azt megvehetem magamnak” .

 


 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?