Celeb / Híresség

Gáspár Bea drámai vallomása Győzikéről: „Én már nem tudok segíteni rajta”

Gáspár Beát a Győzike show-ból ismerhettük meg jobban, azóta már több lépcsőfokot megugorva építi a saját életét, ám az örömét néhány dolog, köztük Győzike depressziója beárnyékolja.

 

 

Nemrégiben Evelinnel karöltve elvégeztek egy cukrász képzést, ám az álma, hogy saját cukrászdát nyisson, még várat magára.

– Olyan drága lett minden, hogy szinte nem is látom, hogy hasznot tudna termelni. Van egy papírom arról, hogy cukrász vagyok, de nem tudom gyakorolni a szakmát. Egyébként már meg sem tudnám szokni, hogy rendszeresen bejárjak egy munkahelyre. Pedig a lányaim születése előtt egy nógrádmegyeri pékségben voltam raktáros – kezdte a Meglepetés magazinnak.

A Gáspár család életét beárnyékolja az a tény, hogy Győzike ismét depresszióval küzd, amivel nem könnyű megbirkózni.

– Én már nem tudok segíteni rajta. Próbáltam megérteni, a lelkére hatni, elvittem orvoshoz, de lassan már húsz éve szenved, nagyon sok gyógyszert szed. Nyugtatót, altatót, antidepresszánst. Néha azt gondolom, hogy a sok gyógyszer helyett jobb lenne, ha inna inkább egy felest, de Győző sosem iszik alkoholt. Ő ahhoz ragaszkodik, hogy mindenki szeresse, de ilyen nem létezik. Sajnos nagyon naiv, nem jó emberismerő. Múltkor egy teljes napra eltűnt, azt mondta, hogy elmegy valakihez házikolbász venni. Mint kiderült, ott egy szektába akarták behúzni, a belépő pedig közel kétmillió forint lett volna – mesélt Bea a nehézségekről.

Az ország „Bea asszonya” ugyanakkor azt is elmondta, hogy férjét, Győzőt semmi pénzért nem cserélné le, hiszen szebbé teszi a napjait és nagyon sokat nevetnek együtt.

– 29 éve vagyunk együtt. Imádom a férjem humorát. Amikor mentálisan rendben van, ő a legszórakoztatóbb ember. Ezzel együtt elfogadtam, hogy nála sosem lehet tudni, hogy mikor kattan be, és keríti hatalmába a depresszió, vagy a kényszeres viselkedés. Nem könnyű egy ilyen emberrel együtt élni, alkalmazkodni hozzá, de már tudom, hogy minden mélypont után egy jó időszak jön – zárta a beszélgetést Bea.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?