Belföld, Hírek

Megvan az első jelölt, akit mind a hat ellenzéki párt támogat az előválasztáson

A DK, a Jobbik és az LMP után a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is bejelentette, hogy Hiller Istvánt, az MSZP-Párbeszéd jelöltjét támogatják Budapest 16. választókerületében, Pesterzsébeten. A Telex vette észre, hogy ez azt jelenti: ebben a körzetben már az előválasztáson se lesz versengés a hat párt között.

 

 

 


 

Kihívója azonban így is lesz az MSZP politikusának az előválasztáson. Az Új Világ Néppárt Vidákovics Lászlót jelöli, aki 2019 októberében a Jobbik színeiben indult Pesterzsébeten önkormányzati képviselőnek, de nem jutott be a testületbe, mindössze a szavazatok 8,52 százalékát szerezte meg a 2. választókörzetben. 2020 októberében csatlakozott az Új Világ Néppárthoz, amit Pálinkás József, az MTA volt elnöke alapított.

Hiller István a legutóbbi két országgyűlési választáson nyerni tudott a XX. és a XIX. kerület egy részét magába foglaló választókerületben. A Mindenki Magyarországa Mozgalomnak nincs jelöltje Budapest 16. választókerületében. Márki-Zay Péter a Telex kérdésére azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy beállnak-e valamelyik induló mögé.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?