Belföld, Hírek

Itt a NAV legfrissebb listája az adósokról: sztárok is vannak köztük

Nyilvánosságra hozták az aktuális adólistát, melyből kiderül, hogy közel 2400 magányszemély tartozik legalább tízmillió forinttal több, mint fél éve az államnak.

 

 

 

 


Mindezen személyek listáját 1300 gazdálkodó szervezet egészíti ki, a listán többek között olyan személyeket is találunk, mint a hajdanán szebb reményekkel induló, de néhány év után a bukás sorsára jutó Sólyom légitársaság egyik alapítója, Hartyák Róbert, vagy épp annak a Hajdú Péternek a régi cége, aki ellen nemrégiben már ítélet is született.

Mintegy 500 névvel kevesebb került a mostani listára a magányszemélyek tekintetében. Magányszemélyek 10, cégek 100 millió forintot meghaladó, legalább 180 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozások után kerülhetnek fel a listára.

A már említett nevek mellett Bíró Icáét is itt találjuk, ahogy „Bróker Marcsi”, hivatalos nevén Dobrai Sándorné is helyet kapott rajta. Mágusként ismerjük, adóhátralékát mégsem sikerült kámforra változtatnia, így a NAV listáján szerepel Fischl András, ismertebb nevén Frabato, de itt szerepel még N. Forgács Gábor operatőr-rendező és Vokova Ekaterina divattervező neve is.

Lekerült azonban a listáról Berki Krisztián, aki az elmúlt időszakban büntetőfékezős eseteivel került reflektorfénybe, ugyanis az ő ügyét a bíróságon tárgyalják. Érdekesség, hogy a listán 40, doktori címmel rendelkező személy is megtalálható, de külföldi lakcímük nyomán négy tucat ukrajnai, román, és szerb lakóhelyű adós is van, akiken elég nehézkes lesz behajtani a hátralékot.

A listán az első helyhez egyébként magánszemélyeknél 700 milliós adóhiányra volt szükség, míg ha a cégeket vesszük figyelembe, 2,3 milliárdra rúg ez az összeg egy 1,2 milliárd forintos csekk kíséretében.

Az összadósság a cikk szerint 16,2 milliárdra rúg, ami mellett a bírságok és a késedelmi pótlékok további 19,2 milliárd forintot tesznek ki.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?