Holtan sodorta partra a Balaton Csokit, akit két napja kerestek a helyiek. A 41 éves férfi vízibiciklizés közben tűnt el, a körülmények azonban vitatottak. Egyesek balesetet, vannak, akik öngyilkosságot, mások idegenkezűséget sejtenek a történtek mögött, az áldozat édesanyja pedig állítólag feljelentést is tett a rendőrségen. Eközben a hatóság a Blikk-kel azt közölte, általános közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet.
Vízibiciklizés közben tűnt el
Több felhívást is közzétettek a közösségi médiában, miután kedden délelőtt nyoma veszett egy 41 éves férfinek a Balatonban, a siófoki Aranypart közelében. A környéken mindenki által csak Csokinak hívott férfi vízibiciklizés közben tűnt el, egy rokona szerint 300-350 méterre voltak a parttól, amikor belökték a vízbe.
Csoki családja szerint a volt barátnőjével, illetve annak nagykorú és kicsi gyerekeivel ment vízibiciklizni. A férfi azonban nem tudott úszni, és a keze is sérült volt. Állítólag három verziót is elképzelhetőnek tartanak a hozzátartozói és az ismerősei: lehet, hogy az áldozat bújócskázott a gyerekekkel, amikor megtörtént a tragédia, de az is lehetséges, hogy magától ugrott a vízbe, mint ahogyan az sem elképzelhetetlen, hogy valóban belökték őt a Balatonba.
Holtan került elő, a rokonok gyanakodnak
Csütörtökön hajnalban a víz partra sodorta Csoki testét. Sajnos megtörtént a legrosszabb, és már nem lehetett rajta segíteni. A férfi egyik hozzátartozója élőben jelentkezett be a siófoki rendőrség elől, ahol állítása szerint az áldozat édesanyja éppen feljelentést tett. Ezt követően kiment a Balatonhoz, és megmutatta a helyszínt, ahol éppen takarították azt a partszakaszt, ahol Csokit kiemelhették a vízből.
A család a segítségnyújtás elmulasztásában látja a tragédia okát, ugyanis az áldozattal lévő nő bár értesítette a rendőröket, először kiment a partra, és nem kért azonnal segítséget az arra járó emberektől. Az egyenruhások állítólag csak fél óra elteltével értek ki, majd a nő távozott. Aznap este azt üzente a férfi rokonainak, hogy ezért ment el, mert sokkot kapott.
Ezt közölte a rendőrség
A Blikk megkeresésére a rendőrség tájékoztatást küldött a borzalmas esetről. A hatóság általános közigazgatási eljárásban vizsgálja a történteket, ami arra utal, egyelőre nem vetődött fel idegenkezűségre utaló jel.
„Elektronikus úton a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a június 30-án történt tragédia körülményeit a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság az általános közigazgatási rendtartás szabályi szerint folytatott eljárásban vizsgálja. Az esettel kapcsolatban jelenleg bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni. Megértését köszönjük” – közölték.






