Belföld, Hírek

Így állunk most oltásilag Magyarországon

Jól halad az oltási program Magyarországon – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának vasárnap.

 

 

 

 

Galgóczi Ágnes közölte, 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott – hangsúlyozta.

Magyarországon is többféle mutációját mutatták már ki a vírusnak. A leggyakoribb a brit mutáns, amely nagyon gyorsan terjed, és súlyosabb megbetegedést okoz, sok fiatal is kórházba kerül miatta – mondta az osztályvezető.

Megjegyezte, hogy bár a kórházban kezeltek száma örvendetesen csökkent, még mindig 10 ezer feletti. Az elmúlt 24 órában 6296 új fertőzöttet regisztráltak, és 206-an haltak bele a fertőzésbe.

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja szinte minden vizsgálati ponton stagnál a szennyvízben. Ez a mutató hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását – jegyezte meg. Az osztályvezető arról is beszélt, hogy a háziorvosok teljes listát kapnak azokról, akik a praxisukból regisztráltak a vakcináért. Az idősek mellett már a krónikus betegséggel küzdő fiatalabbakat is beküldhetik az oltópontokra – emelte ki.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?