Belföld, Hírek

Jakab Péter: Nem minden választókerületben indítunk jobbikos jelöltet

Biztos, hogy a Jobbik nem indít minden a 106 választókörzetben jelöltet – mondta el Jakab Péter a Jobbik-közeli Alfahírnek adott interjúban.

 

 

 




 

Csak ott indítunk jobbikos jelöltet, ahol meggyőződésünk, hogy ő a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére, mert képes azokat is megszólítani, akik nem jobbikosok. Itt most nem a pártérdek az első, hanem a kormányváltás

– mondta. Jakab az elkövetkezendő hetekben minden nap be fog mutatni egy-egy jelöltet, ez akár egy hónapig vagy még tovább is eltarthat.

Jakab szerint olyan jelölteket indítanak az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és „akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is”. Azzal kapcsolatban, hogy hol fognak elindulni, mindössze annyit közölt, hogy a Jobbik vidéken erős, ott ahol a Fidesz is. „Nekünk kell kiharcolni a legnehezebb, de a kormányváltás szempontjából nélkülözhetetlen vidéki győzelmeket” – tette hozzá.

Az előválasztásról elmondta, mivel azon a „fő mocskolódó Fidesz nem indul”, így pozitív kampányra számít. Szerinte a jelölteknek úgy kell kampányolniuk, hogy a nap végén mindenkinek az előválasztás győztese mögé kell beállni.

Vagyis egymást nem megbántva, egymásra vigyázva kell kampányolni, mert 2022-ben együtt kell célba érnünk. A cél pedig a kormányváltás. Az előválasztás csak az eszköz, hogy mindenhol megtaláljuk azt, aki a választók szerint a célt el is tudja érni

– tette hozzá.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?