Belföld

Szakított a ValóVilág játékosával a párja, mert nem bírja nézni, amit a srác művel a villában

VV Sajti teljesen magába zuhant, a játék feladását fontolgatja.

 

 

 

Az már a ValóVilág hétfői adásának előzeteséből kiderült, hogy az egyik játékos, VV Sajti azt fontolgatja, hogy feladja a játékot. A villalakónak ugyanis egyre jobban hiányzik a barátnője és a közös gyerekük. Végül kiderült, hogy pontosan miért is mondta a kamerába, hogy szeretné feladni a villalétet.

Kapott ugyanis egy videóüzenetet a párjától, amiben szakított vele. A lány elmondta, hogy bár azt hitte, hogy ki tud tartani Sajti mellett, már nem bírja tovább nézni, amit szerelme a villában csinál. Nem tetszik neki az, hogy flörtöl a többi lánnyal és mást ölelget az ágyban, ahogy az is rosszul esett neki, hogy Sajti azt ecsetelte, kivel hogyan viselkedne szex közben.

„Nem fogom ezt tovább csinálni, sem nézni, úgyhogy én most szakítok veled. Aztán mehet a játékod asszonymentesen. Szabad kezet adok, azt csinálsz, amit szeretnél. Valamilyen szinten örülök, hogy ez így kiderült, mert rájöttem arra, hogy milyen emberrel akartam leélni a hátralévő életemet. Nagyon nagyot csalódtam benned, rengeteg fájdalom és düh van bennem, amit okoztál. Igazából nincs is több hozzáfűznivalóm” – mondta a lány, aki azért sok sikert és kitartást kívánt a srácnak.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?