Celeb / Híresség

„Bizonytalanságban élni nagyon nehéz” – Az utolsó tartalékait éli fel Molnár Anikó, lassan segítségre lesz szüksége

Vészesen fogynak Molnár Anikó tartalékai, akit lelkileg és anyagilag is megvisel, hogy nem dolgozhat: az egykori Nagy Ő rendkívül nehéz helyzetbe került, hetek óta nem fogadhatott vendégeket a koronavírus-járvány miatt.

 

 

 

 


Mélységesen elkeseríti a jelenlegi helyzet Molnár Anikót! Az egykori Nagy Ő nem tagadja, szorult helyzetbe került, amiért az elmúlt hetekben meghozott korlátozó intézkedések értelmében a szépségszalonokat is bezáratták. A sminktetoválóként dolgozó Anikó rengeteg munkától elesett, s úgy véli, anyagi problémáit a barátairól kölcsönkért pénzzel tudná csak rendezni.

– Nagyon megvisel anyagilag és lelkileg is, hogy már a sokadik hete nem dolgozhatok. Azt mondják tartsunk ki, de hogy hogyan, azt már ránk bízzák. És azt sem tudjuk valójában, meddig fog tartani a korlátozás, egy hetet, vagy még egy hónapot? Bizonytalanságban élni nagyon nehéz. Az egész szépségipari korlátozást sem értem. 10 főig megengedett például az esküvő, vagy temetés. Itt a szalonban egy időpontra, egy vendég jön, így csak ketten vagyunk maszkban. Az élelmiszerboltokban, vagy tömegközlekedésen miért nem korlátozzák a létszámot? Nem értem a logikát – mondta az AcNews-nak Molnár Anikó, aki azt mondja, lehet kénytelen lesz a barátaitól kölcsönkérni.

– Egyszerűen nem tudom mi lesz. Ha elfogy a pénzem, majd a barátaimtól kérek kölcsön pénzt, és reménykedem, hogy végre majd kinyithassunk. Az elmúlt év nem arról szólt, hogy pénzt tudjunk megtakarítani. Az első hullám alatt a többség felélte a pénzét, azóta pedig csak megpróbálunk túlélni. Most próbálom lefoglalni itthon magam. Kifestettem az egyik szobámat, várom hogy jó idő legyen, hogy az udvaron virágokat ültethessek. Szóval igyekszem valahogy hasznosan eltölteni az időmet – mondta Anikó, aki a lapnak egy igen szomorú történetet is elmesélt.

– Nagyon aggaszt ez az egész. Egy ismerősöm családtagja, egy 40 éves családapa vonat elé ugrott, mert annyira elkeseredett, hogy egy éve nem kapott munkát. Egyszerűen eldobta az életét, mert nem bírta tovább. Félek, hogy több áldozatot fog szedni a kilátástalanság, mint maga a fertőzés – zárta sorait elkeseredetten.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?