Belföld, Hírek

Tort ül a butaság Magyarországon: Népirtás miatt feljelentette egy fotelvirológus oltástagadó figura Boldogkői Zsoltot, a rendőrség be is fogadta a feljelentést

Az oltások pártján áll a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, Boldogkői Zsolt is, mint minden jóérzésű ember, akit nem vakítottak el áltudományos hazugságaikkal a fotelvirológusok. Az a helyzet, hogy ezeket az embereket, akik mételyként terjesztik káros nézeteiket az oltásokról, komolyan kell venni, még mielőtt nagyobb baj lesz: Boldogkőit most például népirtás miatt feljelentette valaki, remélhetőleg ennél messzebb nem mennek az oltástagadók.

 

 

 

 


Az esetről a Facebook-oldalán számolt be a molekuláris biológus, amiben leírta, hogy egy I. Péter nevű egyén feljelentést tett ellene, mert Boldogkői nem tett eleget bizonyos követeléseinek. A feljelentő szerint az Amerikai Egyesült Államokban 966 embert halt meg az mRNS vakcinázás következtében. (Megjegyzés: A hasonló figurák arról sosem beszélnek, hogy hányan haltak meg azért, mert nem kaptak vakcinát, illetve, hogy összesen hány ember kapott már oltást…)

A doktor nem lepődött meg a feljelentésen, ugyanis már korábban is érték hasonlóan erős vádak, csak azért, mert kiáll a tudomány értékei mellett. Egy blogon például „egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének bűncselekményére való felbujtással” vádolták, de előfordult már olyan is, hogy a közösségi oldalán életveszélyesen megfenyegették az oltástagadók, de ő nem tett ez ellen feljelentést – írja az Index.

 

Boldogkői Zsolt szerint fenyegetője ezt írta:- „Mondja el az embereknek az Igazságot vagy feljelentem Népírtásért”. A következő levelében csatolta a feljelentésére adott rendőrségi választ, hogy iktatták és igen magas szintre továbbították azt (a konkrét levelet nem oszthatom meg). Sokan fenyegettek – Hány ilyen feljelentés csücsülhet a rendőrségen vajon?

Boldogkői Zsolt azt mondja, már nemzetközi szinten is feljelentésére buzdítanak, egy kárpátaljai blogon például.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?