Érdekes, Film

7 híres könyv alapján készült film, ami jelentősen eltér az eredeti változattól

Ha egy irodalmi műből film adaptációt készítenek a hollywoodi filmstúdiók, az még nem jelenti azt, hogy a film teljes egészében a könyvben olvasott cselekményt és ideológiát fogja követni. A legtöbb esetben az eredeti könyv csak egy fő gondolatként jelenik meg a filmekben, amit aztán a világ legjobb forgatókönyvírói dolgoznak át úgy, hogy az a képernyőn is nagy sikert arasson.

 

 

 

1 A köd (2007)

1613370684 8c7dd922ad47494fc02c388e12c00eac

Könyv: Stephen King „A köd” című regénye (1980)

Különbségek: a könyv azzal ér véget, hogy az öt életben maradt hős csak halad tovább a ködben, a további sorsuk pedig nem ismert.

A filmadaptáció ezzel szemben sokkal sötétebb és drámaibb befejezést mutat a nézőknek. Egy bizonyos távolságot megtéve a túlélők üzemanyag nélkül maradnak, és rájönnek, hogy nincs hová menekülni. Ekkor David, a főszereplő a maradék négy tölténnyel megöli az utasait (beleértve a saját fiát), hogy ne kapják el őket a szörnyek. Teljes kétségbeesésében végül kiszáll a kocsiból, mivel azt akarja, hogy a szörnyek minél hamarabb végezzenek vele is, ám ehelyett azt látja, hogy a köd szépen lassan oszlani kezd, és a katonaság emberei sietnek a segítségükre.

2 Forrest Gump (1994)

1613372464 4c983440096da2454cd4319f5cbdfed4

Könyv: Winston Groom „Forrest Gump” című regénye (1986)

Különbségek: a legnagyobb különbség talán maga a főszereplő. A regényben Forrest közelebb áll egy antihőshöz, mint egy valódi hőshöz: durva, káromkodó és verekedő típus.

A regény cselekménye számos megtörtént és fontos eseményt mutat be az Egyesült Államok történelméből, ám a legtöbb ezek közül nem került be a filmbe.

A könyvben Gump megmenti Mao Ce-tungot, csatlakozik Jenny zenekarához, majd börtönbe és elmegyógyintézetbe kerül, agyát pedig a NASA szakemberei tanulmányozzák, hogy később egy űrhajós nővel és egy majommal együtt az űrbe küldhessék. Az űrhajó azonban lezuhan Pápua Új-Guineában, ahol a kannibálok kezébe kerülnek. Gump ezután 4 évig egy gyapotültetvényen dolgozik, majd visszatér az Egyesült Államokba, ahol birkózó- és sakkbajnok lesz, majd hollywoodi sztár, és a szenátusba is bekerül. Végül a regény azzal fejeződik be, hogy Forrest és Dan hadnagy hajléktalan lesz.

3 Rambo (1982)

1613376995 9d38a9d12f774372864116a2088fdf50

Könyv: David Morrell „Rambo” című regénye (1972)

Különbségek: a filmben látottakkal ellentétben a könyvben John Rambo egy igazi hentes, akinek több mint 20 élet van a számláján. A könyvben Rambo valójában anti-hőssé válik, míg a filmben a történet épp ellentétes irányba tolódik el. A film vége is más, mivel ott Rambo és Thistle egyaránt életben maradnak.

4 Mechanikus narancs (1971)

1613376885 69ebf08db434f413c4b2c03472674f44

Könyv: Anthony Burgess „Gépnarancs” című regénye (1962)

Különbségek: a regény végén a főszereplő, Alex rájön, hogy unja a pusztítást. Kilép a bandából és sétálni megy, majd azon gondolkodik, hogy megnősül és munkát talál. Stanley Kubrick filmjében épp ellentétes a befejezés, mivel ott Alex még mindig az erőszakról fantáziál.

Meg kell jegyezni, hogy a film rendezője, Kubrick csak 4 héttel a filmadaptáció forgatásának megkezdése után tudta meg, hogy milyen vége van valójában a regénynek, mivel az általa olvasott amerikai változatból eltávolították a könyv utolsó részét. Stanley ugyanakkor kijelentette, hogy nem bánja, mivel egy ilyen befejezés egyébként is túl optimista és irreális lett volna számára.

5 A kis hableány (1989)

1613379442 b1520c57cdd43dd90f2886b29f992411

Könyv: Hans Christian Andersen „A kis hableány” című meséje (1837)

Különbségek: ez az aranyos boldog végű Disney rajzfilm nagyon különbözik Hans Christian Andersen sötét és mókás meséjétől, melynek végén a főszereplő nem hajlandó megölni a herceget (aki feleségül vesz egy másik nőt, ezzel halálra ítélve a sellőt) azért, hogy megmentse a saját életét. Ezért a kis hableány meghal és egy testetlen szellemmé válik, akinek 300 éven keresztül jócselekedeteket kell tennie azért, hogy később a mennybe kerülhessen.

6 Harcosok klubja (1999)

1613384862 c81e728d9d4c2f636f067f89cc14862c

Könyv: Chuck Palahniuk „Harcosok klubja” című regénye (1996)

Különbségek: a film azzal zárul le, hogy a Narrátor és Marla kézen fogva figyelik a felhőkarcolók összeomlását.

A regény befejezése eltér a filmadaptáció befejezésétől, kezdve azzal a pillanattal, amikor a főhős a szájába lő a pisztollyal. A könyvben nem hal meg, hanem elmegyógyintézetben végzi, bár ő maga azt hiszi, hogy a mennybe került. Közben a klub tagjai is feltűnnek, akik a kiszabadítására tesznek kísérletet.

Chuck Palahniuk maga is elismerte, hogy a film rendezője, David Fincher által megálmodott befejezés szerinte is sikeresebb és jobb, mint a regényében olvasott befejezés.

7 Legenda vagyok (2007)

1613380969 c4ca4238a0b923820dcc509a6f75849b

Könyv: Richard Matheson „Legenda vagyok” című sci-fi regénye (1954)

Különbségek: a film teljesen ellentétes a könyvvel. A regénynek nincs hollywoodi befejezése: Robert Neville nem áldozza fel magát és az emberek kis kolóniája sem képes újraépíteni az emberiséget.

Az eredeti regény végén a főhős rájön, hogy ő az utolsó ember a Földön, és azok a „szörnyek”, amikre napközben vadászott és amiket megpróbált meggyógyítani, valójában egy új civilizáció képviselői, akik átveszik az emberiség helyét a bolygón. Robert az ő szempontjukból nézve igazi szörnyeteg, akit szinte még senki sem látott, ám ennek ellenére mindig hullákat hagy maga után. A mű legvégén a férfi a halálakor rájön, hogy egy szörnyű legendává vált az új, utána következő társadalom számára.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?