Celeb / Híresség

Rubint Réka vallomása: két éve elhunyt édesapja mentette meg a túlvilágról a koronavírusos édesanyját

Rubint Réka édesapja 2019-ben hunyt el év elején, azonban a családanya elárulta, hogy még mindig tartja vele a kapcsolatot, érzi a jelenlétét.

 

 

 

 

 


Rubint Réka elmesélte, hogy legutóbb erre akkor volt példa, amikor édesanyja koronavírussal fertőződött meg, ő pedig nagy aggodalmak közepette is minden nap fordított időt arra, hogy meglátogassa édesapját, akinek az elvesztése két évvel ezelőtt komoly veszteséggel járt a családban.

„Anyukám decemberben koronavírusos lett és kétoldali tüdőgyulladást kapott. Rettentően aggódtunk. Nem telt nap, hogy ne mentem volna ki édesapám sírjához a temetőbe. A legnehezebb pillanatokban ismét mellettem volt és segített. Édesanyám felépült és napról napra erősebb” – mesélte a Borsnak Réka, majd elárulta, hogy édesapja jelenlétét legalább egyszer tapasztalta is már, ezzel is jelezve támogatását lánya felé. Mint mondja, édesapja sokat vadászott. Az elmúlt két évben Réka többször találkozott a házuk melletti erdő szélén őzzel és szarvassal, ami édesapja halála előtt nem volt jellemző.

Mióta szeretett szülőjét elvesztette, a fitneszkirálynő kétszer is álmodott vele, egyszer pedig tisztán érezte a jelenlétét.

Hiszem és tudom, hogy bár fizikailag már nem, de amikor szükségem van rá óv és vigyáz rám – elevenítette fel a történteket.

Édesanyja és édesapja hosszabb ideig együtt, majd külön élt, ilyenkor a közös programok tervezése során utóbbi új párja miatt mindig azon kellett töprengenie, kit hívjon meg a két fél közül, együtt ugyanis nem igazán működtek a programok. Rékának nehéz volt az az időszak, főleg akkor, amikor családi ünneplésre került sor.

Végül azonban mégis egymás mellett kötöttek ki ismét, ami a fitneszladyt teljesen boldoggá varázsolta, és édesapját is igyekezett a lehető legjobban kompenzálni azért, mert az előbb említett eseményeknél többször az ő kárára döntött.

„Édesapám két éve ment el, és az utolsó négy évben visszatalált anyukámhoz. A világ boldogságát jelentette ez nekem, hogy újra jó viszony lett szüleim között és édesapámat mindenhogy igyekeztem kárpótolni a hosszas mellőzés után. Hihetetlen szoros és szeretetteljes volt a kapcsolatunk, és ma is érzem a jelenlétét” – fogalmazott.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?