Celeb / Híresség

Pataky Attilát teljesen összezavarta a vírus: már nem biztos abban, hogy 2036-ban fog meghalni

Az Edda frontembere, Pataky Attila az elmúlt 5 évben többször is farkasszemet nézett a halállal, ám a koronavírus miatt megváltozott az elmúláshoz való viszonya. Most úgy döntött, rendezi ügyeit és lepapíroz mindent, hogy a szeretteinek semmivel se lehessen problémája.

 

 

 




 

A halál kiszámíthatatlan, senki se tudhatja, mikor következik be, de a legtöbben talán nem is szeretnék tudni – Pataky Attilával ellentétben. A 69 éves zenésznél vastagbélrákot diagnosztizáltak 6 évvel ezelőtt, ezért akkor úgy döntött, elmegy egy úgynevezett látóhoz, ahol megkapta a választ arra, meddig is lehet még az élők körében.

Azt jósolták neki, hogy 2036-ig él majd, és eddig ebben a tudatban is élte a mindennapjait, ám a koronavírus rádöbbentette arra, hogy bizony nem szentírás az a jóslat. ,,Én nagyon jóban vagyok a halállal. Az elmúlást az élet részének tekintem, és nyugodt is vagyok, mivel hiszek a reinkarnációban. Sőt, magam is tapasztaltam a létezését és tisztában vagyok több előző életemmel is” – mondta a Borsnak.

Pataky korábban csak műhisztinek nevezte a vírust, de miután elkapta, teljesen megváltozott a véleménye /Fotó: Fuszek Gábor/
Pataky korábban csak műhisztinek nevezte a vírust, de miután elkapta, teljesen megváltozott a véleménye /Fotó: Fuszek Gábor/

Majd kifejtette, hogy ez az oka annak, hogy egyáltalán nem aggódik az elmúlás miatt, de nem veszi könnyelműen a kérdést, mivel ő is megtapasztalhatta azt, milyen, amikor tényleg közel van a vég: ,,Az utóbbi öt évben végig itt lihegett a nyakamban a halál. Öt éven át cipeltem valamiféle karmikus csomagot, amiben jó pár betegség volt elrendelve nekem, kezdve a ráktól a kutyafüléig – minden. Ennek a csomagnak az utolsó és egyben legtanulságosabb eleme volt a koronavírus.”

Bár tudja, hogy 85 éves korában lép majd ki jelenlegi testéből, most mégis úgy döntött, inkább elrendezi az ügyeit, hiszen muszáj gondolnia a családtagjaira, a zenésztársaira és néhány közeli barátjára. ,,Mindent lepapíroztam, mert nem szeretnék katyvaszt és vitás kérdéseket hagyni magam után. Ez megnyugvást adott” – mondta.

Pataky Attila és felesége, Orsolya 2014. óta házasok /Fotó: Varga Imre/
Pataky Attila és felesége, Orsolya 2014. óta házasok /Fotó: Varga Imre/

Továbbá azt sem szeretné, hogy bárki is haraggal emlékezzen majd rá. Ő maga már hosszú-hosszú évek óta elfogadással éli az életét, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lettek volna vitái vagy akaratán kívül ne sértett volna meg másokat. Először önmagába nézett és mindenkinek megbocsátott, aki valaha is ártott vagy ártani akart neki.

,,Én most tiszta lappal állok itt, és ha csak tehetem, a jövőben már az apró konfliktusokat is kerülni fogom, mert patyolattisztán szeretném itt hagyni ezt a porhüvelyt, váljon is el tőle a lelkem bármikor” – mondta.

Most pedig úgy tűnik, visszanyerte korábbi formáját és újra jó egészségnek örvend.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?