Celeb / Híresség

Igazi paradicsom! Elképesztő helyen karácsonyoznak Berki Krisztiánék: ide utaztak a szerelmesek – fotók

Különleges helyen töltik az ünnepeket Berki Krisztiánék.

 

 

 

 


A Blikk is megírta, hogy pár nappal ezelőtt Berki Krisztián és párja a budapesti repülőtérről jelentkezett be az Instagramon, ám az a bejegyzésből akkor még nem derült ki, hogy hová utaznak.

Azóta egy csomó kép felkerült a közösségi oldalaikra, és mi tagadást, paradicsomi helyről jelentkeztek be. Bár azt egyik bejegyzésükben sem árulták el, hogy pontosan hol vannak, annyit viszont igen, hogy nem először járnak ezen a helyen. Mazsi az egyik Instasztoriában a Velvet szerint azt mondta: „Két évvel ezelőtt, amikor itt voltunk, minden nap sírtam, és most is annyira hálás vagyok, hogy sikerült ide eljutnunk.”

A portál azt írja, két évvel ezelőtt a pár Floridában időzött, majd a Bahamákra utaztak, így a fotók alapján valószínűsíthető, hogy most is a Bahamákon telelnek. Berki Krisztián egyébként is utalt rá, hogy egy szigeten vannak.

Bárhogyan is, egy biztos: arrafelé nyoma sincs a hidegnek – Mazsit egy karácsonyi mintával díszített aprócska bikiniben láthatjuk a képeken, és hát a tenger sem hiányzik egyetlen fotóról sem. Úgy tűnik, nagyon élvezik ezt a kis kiruccanást.


 


 


 


 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?