Belföld, Hírek

Besokallt a jobbikos politikus: 17 év után hagyja ott a pártot – „Orbán Viktor örülhet, hogy ilyen ellenfelei vannak”

Kilép a Jobbikból 17 év után a párt egykori országgyűlési képviselője, Samu Tamás Gergő, aki most a Békés Megyei közgyűlésben képviselte a pártot. A párt régi, radikálisabb nézeteit valló politikusnak elege lett.

 

 

 




 

A hírt először az Origo szellőztette meg, meg nem erősített információkra hivatkozva, de ezek után a nyilvánosság elé ált a politikus is és közösségi oldalán jelentette be: a hír igaz. Hosszú posztjában azt is kifejtette, miért hagyja ott a pártot, melynek 17 éves kora óta tagja. Az elkeseredett hangvételű nyilatkozatban arról ír, elege lett abból, hogy a jelenlegi vezetés a 20 százalékos pártból 7 százalékosat csinált.

Samu Tamás Gergő így ír a történtekről:

„Valóban igaz a hír. A múlt héten benyújtottam kilépési nyilatkozatomat a Jobbik választmányi elnökéhez. 17 évesen léptem be a pártba, 17 évig voltam tagja, és a Jobbik is 17 éve alakult párttá.

Aki ismer, már talán azon is csodálkozott, hogy eddig tag maradtam. Utólag visszagondolva, én is. Miért éppen most? Azért mert adtam az új elnökségnek – biztosan naívan – egy kis időt. Igaz már az indulás se volt reménykeltő, de 10 hónap telt el, és Gyöngyösi meg Jakab egy 20 százalékos pártból 7 százalékos pártot csinált. Elég volt.

Csak halkan jegyzem meg, tavaly ősszel Békés megyében és Szarvason, valamint a környéken a Jobbik régi, normális, jobboldali üzeneteivel mi 14 százalék feletti eredményt értünk el. Ez a hagyományos, normális Jobbik. Gyöngyösi és Jakab „eredménye” jó esetben is csak 7 százalék.

Mi beszéltünk a közbiztonság problémáiról, a megélhetési gondokról, az elvándorlásról és a nemzetpolitikáról. Ha tetszett, ha nem, én a piacokon és fórumokon nem védtem a CEU-t, elleneztem a tömeges, kontrollálatlan bevándorlást, és kiálltam határon túli testvéreink mellett. A világnézetemet én nem cserélem le csak azért, mert aktuálpolitikailag ez tűnik kifizetődőnek. A világnézet nagyjából állandó. Persze finomul, módosul, változhat. De nem hirtelen és nem ennyit.

A Jobbik egy üres, tartalom nélküli párttá vált, amelynek vezetői sokszor nagyon profinak képzelik magukat, de nem tűnik fel nekik, hogy rossz irányba mennek. Kapitányként megbuktak. Ömlik a víz a raktérbe, és már a legénység is távozott. Ők csak tekerik a kormányt, de nem látják, hogy szélcsend van, nincs vízmozgás, és a vitorlák is be vannak vonva.

Orbán Viktor örülhet, hogy ilyen ellenfelei vannak. Néhányuknak talán marad parlamenti mandátumuk, vagy fontosnak mutathatják magukat Brüsszelben, de valójában már nem sokan kíváncsiak rájuk. Én se.”

– írta posztjában a politikus.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?