Celeb / Híresség

„Felvettek az egyetemre, mert olyan okos fejem van b*zmeg” – szeptembertől iskolába megy VV Aurelio

VV Aurelio, születési nevén Caversaccio Aurelio Onorato az utóbbi időben talán egy picit csendesebben éli életét és már nem elsősorban a balhéival kapcsolatban olvashat róla a nagyérdemű. Persze alig néhány hete még sikeresen kiborult volt menyasszonyára, Dominikára és felháborodva kérte vissza a lánytól a fehérarany jegygyűrűt, most azonban egy egészen meglepő és örömteli hírt kell közölnünk a Való Világ hatodik szériájának helikopterkirályáról.

 

 

 




 

Aurelio ugyanis egyetemre megy, vagy ahogyan ő fogalmazott Instagram-oldalának sztorijai között:

FELVETTEK AZ EGYETEMRE, MERT OLYAN OKOS FEJEM VAN B*ZMEG. (…) NA, KINEK NINCS ÉRETTSÉGIJE, HÁT EGYETEMRE VETTEK FEL TE UZI!

Az egykori valóságshow-hős a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar sport- és rekreációszervezés [rekreációszervezés és egészségfejlesztés] állami finanszírozású, levelező szakára nyert felvételt, vagyis a következő hat félévben ha Isten és a hatóságok is úgy akarják, akkor Aurelio diplomát szerezhet.

Mint az ugyanis ismert, a VV 6 győztesét tavaly októberben emberrablás miatt első fokon bűnösnek találták és szabadságvesztésre ítélték. Ráadásul korábbi drogügye miatt az akkor kapott egy év két hónap felfüggesztett is hozzájött a büntetéséhez. Az egykori valóságshow-szereplő akkor sírva magyarázta a bírónak, hogy ő tulajdonképpen áldozat. Aurelio azóta is ragaszkodik ahhoz, hogy ő ártatlan és szinte biztos benne, hogy másodfokon Szegeden gyökeresen más eredménnyel zárulhat a tárgyalás, mivel magánnyomozót fogadott, aki rövid idő alatt olyan részleteket tárt fel, amik nagy változást hozhatnak.

 

 

 

 

Gratulálunk és jó tanulást kívánunk Aurelionak!

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?