Celeb / Híresség, Sport

Sztárbox: Pintér Tibor lóháton lovagolt a ringhez, majd pillanatok alatt kiütötte Dobrády Ákost

November 12-én startolt el a Sztárbox harmadik adása, ahol elsőként Pintér Tibor és Dobrády Ákos csaptak össze a ringben.

 

 

 

A zenész és a színész egyaránt beleadott apait-anyait a felkészülésbe, Tenya a bemutatkozó kisfilmjében elmondta, sportembernek tartja magát, de a box eddig teljesen kimaradt az életéből. Mint mondja, azért vállalta el ezt a műsort, mert ez most teljesen kimozdítja a komfortzónájából.

Amikor először kaptam komolyabb pofont, meglepődtem

– árulta el, majd hozzátette: szerinte minél több pofont kap a meccsig, annál jobb. Ellenfeléről, Dobrády Ákosról elmondta, mindig is nagyon szimpatikus volt a számára, ám most az a feladata, hogy legyőzze.

Tenya után Dobrády Ákos kisfilmje következett, a zenész elmondta gyerekkorában sokféle sportot kipróbált, közel 7-8 évig kézilabdázott.

Nagyon kemények az edzések (…) Nagyon megterhelő

– magyarázta Dobdády, aki arról is beszélt, 48 évesen már bőven érzi, a teste nem bír annyit, mint néhány évvel ezelőtt. Az énekes a mérkőzés előtt Tenyának azt üzente, töltsön sok időt a lovaival, hacsak nem engedik be őket a Honvédkórházba.

Stílusosan érkezett Pintér Tibor /Fotó: Knap Zoltán

A kisfilmek után természetesen megérkeztek a stúdióba a felek, Pintér Tibor stílusosan, lóháton lovagolt be a ringhez, Dobrády Ákos ennél egy kicsit szerényebben, mosolyogva vonult be. Ezek után a ringben feszült egymásnak a zenész és a színész, az első menetben Pintér Tenya egy óriási ütéssel eltalálta Dobrády Ákost.

Pintér Tibornak a barátnője, Illés Jennifer szurkolt /Fotó: Knap Zoltán

A második menetben Pintér Tibor bőszen menetelt előre, de Ákos ütése is célt értek. Tibor ennek ellenére keményen sorozta ellenfelét, a második menet vége előtt pedig a vezetőbíró lefújta a mérkőzést, mivel Ákos nem teljesen volt képben. Ezzel pedig Pintér Tibor került ki győztesen a nehésúlyú menetből.

Pintér Tibor a második menetben kiütötte Dobrády Ákost /Fotó: Knap Zoltán

Pintér Tibor a második menetben kiütötte Dobrády Ákost

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?