Belföld, Hírek

Európa legnagyobb tűzijátékát tervezi a kormány, legalább egymilliárd forintot szánnak rá

Augusztus huszadika több napos ünnepség lesz, összesen 6,5 milliárd forintért.

 

 

 




 

A belföldi turizmus élénkítésére a kormány többnapos Szent István-napi ünnepségsorozattal készül.

A hírt a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel közölte. A hírrel Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésére reagáltak.

A központ azt írja, hogy többek közt gasztrofesztivál, szabadtéri koncertek, Szent István-napi felvonulás, vízparti koncertek, családi programok várják azokat, akik Budapestre érkeznek.

„A cél az, hogy megünnepeljük Magyarország születésnapját, miközben az ágazatban dolgozók segítséget is kapnak, hiszen a koronavírus-járvány a turizmusban dolgozókat sújtotta a leginkább” – olvasható a közleményben.

Szerintük a Lánchíd felújítására szánt összeg – amelyet a kormány még Tarlós István akkori főpolgármesternek ígért meg – rendelkezésre áll.

„Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható” – írja a 24.hu.

 

 

 

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számolt.

A tervezet szerint keretszerződésről van szó, a feladat összetett, a zenei alap, a látványtervezés és az uszályok telepítése ugyanúgy beletartozik, mint a zárt láncú kommunikáció megszervezése.

A megbízást – tekintettel arra, hogy augusztus 20-áig már nincs túl sok idő és a járványhelyzet miatt még a megrendezés is bizonytalan volt – hirdetmény nélküli eljárásban pályáztatták meg. Ez azt jelenti, hogy három vállalkozást kértek fel ajánlattételre.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt írta: kiderült, hogy a kormány az augusztus 20-ai látványpolitizálásra többet akar elkölteni, mint amennyit a Lánchíd felújítására szán; „Lánchídra 6 milliárd, parádéra 6,5 milliárd – és ebben a tűzijáték költsége nincs is benne”.

A tűzijáték idei megtartásával sokan nem értenek egyet, eddig két petíció indult ellene.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?