Belföld, Hírek

Így változik az óvodai és iskolai beiratkozás a járvány miatt

Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – közölte a köznevelési államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán.

 

 

 

 




 

Maruzsa Zoltán elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát még a mai napon értesítik. A szülők e-mailben, illetve telefonon, illetve a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.

A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket – ismertette.

Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig – hivatalból – a körzetes iskolákba való beíratás.

Az Oktatási Hivatal minden körzetes intézmények fenntartóinak már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait – tette hozzá.

Maruzsa Zoltán az érettségivel kapcsolatban azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés.

A veszélyhelyzetben a digitális oktatásra történő átállással kapcsolatban az államtitkár azt mondta, nagyon büszke arra, amilyen „gyorsasággal és innovációval” történt meg, ezért köszönet illeti a pedagógusokat.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?