Celeb / Híresség

Döbbenetes átalakulás: 33 kilót fogyott Király Linda

Egyre jobban van Király Linda, már majdnem legyőzte betegségét, zsugorodni kezdett az agyi cisztája!

 

 

 

 




 

Mint arról korábban a Blikk is beszámolt Király Lindánál agyi cisztát diagnosztizáltak az orvosok. Ez a betegség tehető felelőssé az énekesnő elhízásáért és kialakuló depressziójáért is. Egyszóval minden egészségügyi problémáját erre a cisztára lehetett visszavezetni. Ám miután életmódot változtatott az énekesnő állapota javulni rohamosan javulni kezdett.

„Kőkemény időszakon mentem keresztül az utóbbi öt-hat évben, ami szó szerint megkeserítette az életemet. Iszonyú ödémásak voltak a lábaim, alvászavaraim voltak, hiába koplaltam, akkor is folyton híztam, és depressziós is voltam. Azt éreztem, nincs kontrollom a testem felett, óriási fizikai fájdalmaim voltak, alig tudtam lábra állni, nehezemre esett minden mozdulat, szóval elég mélyen voltam. Egész egyszerűen nem volt életkedvem” – emlékezett vissza a Borsnak Király Linda, aki azóta már gyökeres életmódváltáson ment keresztül, ennek köszönhető látványos súlyvesztését pedig le sem tagadhatja. Gyomorszűkítő műtétje után, komoly diétába kezdett, aminek hatására csak úgy olvadt le róla a súlyfelesleg, mára pedig már mínusz 33 kilónál tart.

„Szeretnék még fogyni, de már nem ez a lényeg, hanem hogy egészséges legyek, és jól érezzem magam a bőrömben. És ez már most is abszolút így van. Amint elkezdtem ezt az új életvitelt és persze a gyógyszerek szedését, sorra enyhültek, majd szűntek meg a tünetek, és mára a depresszió is a múlté. Rendszeresen járok kontrollra, és figyeljük, hogyan hatnak a gyógyszerek az agyamban lévő cisztára is, és már látjuk, hogy a kezdeti nagyságához képest zsugorodott az adenoma. Persze ez egy lassú folyamat, de nagyon örülök, hogy amiben re­ménykedtünk, az már most úgy tűnik, megvalósul. ”- újságolta boldogan az énekesnő.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?