Celeb / Híresség

Ilyesmire eddig nem volt példa: először nem készül szilveszteri műsorral Sas József

Budapest — Idén már nem készíti, csak nézi a Sas-kabarét Sas József (80). A humorista a betegsége és lábadozása miatt – több évtized után először – nem csinált új műsort szilveszterre, ám az ATV éjfélkor műsorra tűzi a korábbi évek legjobb poénjait. Sas felesége, Zsuzsa asszony (69) elmondta lapunknak, hogyan készülnek az év utolsó napjára.

 

 

 

 




 

– Igazából olyan furcsa belegondolni, hogy már vége is van az évnek. Néha úgy tűnik, mintha elrohant volna, máskor pedig úgy, mintha soha nem akarna véget érni. Lassan egy éve, hogy agyvérzést kapott Jóska, és mekkora utat tettünk meg azóta – kezdte lapunknak felsóhajtva Zsuzsa asszony, aki hét hónapja a saját felelősségére vitte haza a humoristát, hogy az az otthonában gyógyuljon.

– Sokat beszélgetünk, meg van egy szakképzett ápoló, Misi, vele is jókat beszélget a férjem. Sokat szaval, de igazán az egyetlen szórakozása a televízió nézése. Ezért is örültünk meg annak, hogy szokás szerint kabaré lesz látható a tv-ben, amit itthon fog nézni. Nem kesereg, hanem gyűjti az erőt, hogy jövőre színpadra állhasson. Ez maradt nekünk, a remény – mondta elcsukló hangon, mégis bizakodva Zsuzsa asszony.

A Sas család budai házába az ünnepek idején minden évben hatalmas vendégsereg volt hivatalos, ám idén csendesen karácsonyoztak. A humorista gyermekei voltak ott látogatóban, lánya, Ágnes vállalta a karácsonyfa díszítését.

– Sokáig gondolkodtunk, hogy állítsunk-e fát, és bár egy ideig úgy volt, nem lesz, végül úgy döntöttünk, kell az ünnephez. Ági díszítette, de hamar feladta, nem volt hozzá türelme, így kevés dísz volt a fán – mesélte nevetve Sasné.

Bár Zsuzsa asszonynak van segítsége a férje ápolásában, a legtöbb feladat így is rá hárul. Vezeti a háztartást, boltba megy, szinte mindennap friss ebédet főz a férjének, akinek lesi minden kívánságát.

 

 

 

 

 

 

– Általában reggel hat óra előtt kelek, majd hatkor már viszem is a reggelit Jóskának. Már elmúlik tíz óra is, mire egy kicsit leülhetek a kanapéra pihenni. Etetek, mosdatok. Nem akarok panaszkodni, de el vagyok fáradva egy kicsit. Szerencsére éjjel tudok aludni. Jóskának első, itthon töltött éjszakái voltak nehezek, mert akkor nem akart, nem tudott aludni, de megbeszéltem vele, hogy ezt így nem lehet. Muszáj aludnia, hogy én is tudjak. Azóta az éjjelek jól telnek – mondta Zsuzsa asszony.

Mint azt korábban megírtuk, idén év elején thaiföldi nyaralása alatt kapott agyvérzést a humorista.

Betegszállító gép hozta haza, majdnem fél évig kórházban ápolták, majd nyáron hazavitte őt a felesége. Sas állapota lassan javul, mozgása még korlátozott, kerekesszékhez kötött, ám pár lépést már meg tud tenni, természetesen segítséggel.

Mágikus év következik számukra

Zsuzsa asszony igen spirituális. Olvassa a napi horoszkópot, valamint hisz a számmisztikában is.

– Jövőre dupla húsz lesz. Ez nagyon különleges, legközelebb ilyen 3030-ban lesz, s nem hiszem, hogy azt megéljük majd. Lázban égek már, hiszem, hogy jót hoz a következő év – mondta bizakodva Zsuzsa asszony.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?