Celeb / Híresség

Itt nyugszik L.L. Junior kisfia. Meglátogattuk Dávidka sírhelyét

Megrázó, ami most L.L. Juniorra vár. Még nem tudni, vállalja-e.

 

 

 

 

 




L.L. Junior ismertsége okán egy országot rázott meg a hír, augusztus 31-én balesetben elhunyt az énekes kisfia, Dávidka. A baleset idején édesanyjával volt a kisfiú, s bár a haláleset után érthető módon felszínre kerültek az indulatok, a temetésen egymást támogatta a két gyászoló szülő. Dávidka sírjánál még ma is mécsesek, virágok sokasága jelzi, hogy sokan látogatják nyughelyét, s emlékeznek meg a tragikus sorsú kisfiúról.

fotó: Oláh Csaba/RAS

 

 

Időközben kiderül, újabb drámai megpróbáltatás jött el L.L. Junior számára: a térfigyelő kamera felvételeiből visszanézheti, ki a felelős kisfia, Dávidka haláláért. A hírek szerint ezen egyértelműen látszik minden részlet, így az is, ki fogta a kicsi fiú kezét. Azt azonban egyelőre nem tudni, az énekes miként dönt: belenéz-e a felvételekbe, szembesülve így Dávidka életének utolsó, megrázó pillanataival.

Mint ismert, L.L. Junior kisfia, Dávidka azon az estén egy programról hazaindulva tépte ki magát kísérője kezéből a zebránál, majd féktávon belül egy arra haladó autó elé lépett. Az ütközésben a kisfiú azonnal szörnyethalt.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?