Belföld

Egy négytagú családot keresnek Budapesten. Ez végett:

Egy, a Kovács Róbert képviselő profilon-on megosztott bejegyzésben olvasható, hogy „Keressük azt a feltehetően négytagú, feltehetően a X. kerületben – vagy esetleg a XVII. kerületben – élő családot, akik a napokban felújították a gyerekszobát a lakásban és ennek örömére egy kis lomtalanításba is kezdtek”.

 

 

 

 




 

Az illegálisan szemetelő családtagokról a poszt írója sok mindent elárul: „Apuka a 41-es cipőméretéből ítélve lehet úgy 170-175 cm magas, anyuka 38-as méretű cipőt hord. Nagyobbik gyermekük, egy kislány talán 10 éves lehet: a Jégvarázs hat éve ment a mozikban, az olcsó kínai játékok dobozai és a kis elektromos akvárium is erre utalhat. Kistestvére életkorára a tucatnyi gondosan becsomagolt szaros pelenkából, Pampers-csomagolóanyagokból, Nestlé-bébitápszerből lehet következtetni. A szülők közül anyuci (vagy apuci?) rendszeresen szőkítheti a haját és vagy ő, vagy élete párja, vagy mindketten dohányoznak.”

A poszt alapján kiderült, hogy a szemetelő család Beko mosógépet és Samsung tévét használt, mielőtt kitette volna, illetve hogy valószínűleg kutyájuk is lehet, mert elcsomagolt ételmaradékok is szét vannak szórva az utcán.

A bejegyzés készítője arra kéri az olvasókat, hogy aki ráismer a szóban forgó családra, az keresse fel őt privát formában.

 

 

 

 

ELTŰNT. KERESSÜK.Keressük azt a feltehetően négytagú, feltehetően a X. kerületben – vagy esetleg a XVII. kerületben -…

Közzétette: Kovács Róbert Képviselő – 2019. december 26., csütörtök

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?