Celeb / Híresség

Döbbenetes vallomás: ötször került börtönbe Amerikában a magyar tévésztár

Floridában került többször is börtönbe a tévéből ismert Mandula Ádám.

 

 

 

 




 

Az Éden Hotel és az Aranypart című műsorban is feltűnő Mandula Ádám még hónapokkal ezelőtt hagyta hátra szülőhazáját és Amerikába, pontosabban Floridába költözött. Ottani életéből naponta láthattak követői egy-egy szeletet, köszönhetően Ádám Instagram-oldalának, ahova gyakran posztolt.

Szeptember vége óta azonban egy bejegyzést sem láthattunk tőle, egészen tegnapig. Ádám egy közös fotót tett ki kisfiával, a kép leírásából pedig kiderült, miért is tűnt el egy időre. Elmondása szerint ez idő alatt öt börtönt is megjárt Floridában, illetve összesen 24 órán át szállították rabszállító buszokban kéz- és lábbilincsben. Mint írta, azt hogy, miért került börtönbe, egy később megjelenő könyvben fogja elmesélni, azonban most visszatért Magyarországra, hogy kisfiával tölthesse az ünnepet.

 

 

Sziasztok! Gondolom feltűnt mindenkinek hogy egy kicsit hosszabb időre eltűntem, ez pedig azért történt, mert 5 börtönt is megjártam Floridában és összesen több mint 24 órán át szállítottak rabszállító buszokban kéz-láb bilincsben! De erről most ennyit!Akit igazán érdekel hogy milyen atrocitások értek, azoknak részletes beszámolót teszek a hamarosan megjelenő könyvemben, ami azt a címet kapta, hogy Börtön Turné Floridában! És most élvezem végre a boldog perceimet a Kisfiammal! Nagyon Szeretlek Medox és nagyon hiányoztál! Soha többé külön, örökké együtt!♥️

1,632 Likes, 7 Comments – Mandula Adam (@manduladam) on Instagram: „Sziasztok! Gondolom feltűnt mindenkinek hogy egy kicsit hosszabb időre eltűntem, ez pedig azért…”


 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?