Celeb / Híresség

A párját hibáztatja kisfia haláláért L.L. Junior

Kisebbik fiuk halála után a gyászoló rapper úgy döntött, elpereli párjától nagyobbik közös gyereküket, Lacikát. A zenész a nőt hibáztatja a kicsi halálos balesetéért, akivel a Bors információi szerint hónapokkal ezelőtt nagyon megromlott a viszonya.

 

 





Bors felidézte, L.L. Junior már a szombati tragédia másnapján úgy döntött, jogi útra tereli nagyobbik fiuk felügyeleti jogát. Lacika a testvére elvesztése óta az apjával van. Mester Csabától, Junior ügyvédjétől a lap pedig azt a választ kapta, hogy a zenész a dolgok jelenlegi állása szerint vissza sem adná anyukájának a gyereket, ugyanis az anyát hibáztatja a balesetért.

 

KAPCSOLÓDÓ:

Újabb részletek L. L. Junior gyermekének tragédiájáról

 

 

 

 

Régen megromlott a kapcsolatuk

A Bors információi szerint Juniorhónapok óta változtatni akart a láthatási körülményeken,és bár egyelőre nem emelkedett jogerőre, sikerült megegyezniük. „Közös szülői felügyeletben állapodtak meg, de a gondozás az édesanya feladata maradt. Ügyfelem a jelenlegi helyzetben nem tarthatta magát ehhez a megállapodáshoz, magához vette a nagyobbik fiát.Most az édesanya pszichés állapota sem teszi lehetővé, hogy gondoskodjon róla, ez független a büntetőjogi felelősségétől.De az is igaz, hogy ugyan mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, nehezen elképzelhető ügyfelem számára az a helyzet, hogy a gondoskodása és felügyelete alatt álló gyerek kirohanjon az útra” – magyarázta L.L. Junior  ügyvédje a lapnak.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?