Celeb / Híresség

Megszólalt L.L. Junior a kisfia halálos balesete után – „Felszállt a mennybe a kisangyalom”

Megrendítő sorokkal és egy közös képpel köszönte meg az együttérzést.

 

 

 

 




Mint azt megírtuk, L.L Junior kisfia életét vesztette egy autóbalesetben. A tragédia Zuglóban történt, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél. Az énekes második gyermeke 2015-ben született, és szeptemberben töltötte volna be a negyedik életévét.

Sztárok, barátok, ismerősök, rajongók írtak az énekesnek, hogy kifejezzék részvétüket.

L.L. Junior a közösségi oldalán megrendítő sorokkal erősítette meg a szomorú hírt, és köszönte meg a támogatást:

„Felszállt a mennybe a kisangyalom… Nem tudok megszólalni. Sajnos igaz a hír. Dávidkám tegnap elköltözött az úrhoz. Két héttel a 4. szülinapja előtt. Köszönöm a részvétnyilvánításokat, elnézést, de nem szeretnék erről bárkinek is bármit mondani. Képtelen vagyok rá.”

 

 

 

 

 

A balesetre utalva azt írta, hogy bízik a magyar igazságszolgáltatásban. Ugyanakkor arra kérte a sajtó munkatársait, hogy ne hívják. „Jogi képviseletemet továbbra is barátom, Dr. Mester Csaba látja el, és természetesen megtesszük a jogi lépéseket.”

„Köszönöm mindenkinek az együttérzését. De most erősnek kell lennem, mert fel kell neveljem Lacikámat… Nincsenek szavak!!!”




 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?