Celeb / Híresség

Gáspár Zsolti: „Szeretnék együtt fürdeni Zsófival és Demcsákkal”

Győzike öccse komoly tervekkel vágott neki az Ázsia Expressznek.

 

 

 

 




Gáspár Zsolti az unokahúgával, Evelinnel vett részt az Ázsia Expressz új évadában. Az állattelepen dolgozó férfi az indulás előtt elmondta, nagyon örültek odahaza, hogy nem látják őt pár héten keresztül, de nem féltik, mert tudják, hogy a jég hátán is megél.




 

 

 

T2 online riporterének elárulta, nagyon nagy kapcsolat van közte és társa, Evelin között. „Én szerintem ő lesz az agy, én meg leszek a motor” – jegyezte meg Gáspár Győző testvére. Evelin szerint egyetlen akadály számukra az idő lesz. Ezzel Zsolti is egyetértett: „Igen, meg a vécé” – egészítette ki unokahúgát.

Az ázsiai kaland előtt Zsolti arról is beszélt, hogy nagyon kíváncsi a Liu testvérekre. „Úgy látom, jólelkű gyerekek, mert a cigányoknak és a kínaiaknak amúgy is össze kell tartozni. A kínaiaknak ugyanis még az 1600-as években volt egy szerződésük a romák és a kínaiak szoros koalíciójáról, és ezt most újra a felszínre fogjuk hozni a Liu testvérekkel” – jegyezte meg Győzike öccse, akinek a koalíció feltámasztása mellett más jellegű tervei is voltak: „Szeretnék majd fürdeni Zsófival (Huszár Zsófi modellel, aki Hódi Pamela műsorbeli partnere – szerk.) az óceánban. Igaz, nem tudok úszni, de megtaníthatna. (…) És szeretnék Demcsákkal is fürdeni, ha lehetséges.




 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?