Belföld, Hírek

Befejezték a Hableány bűnügyi szemléjét, kiderült, hogy történt a tragédia

A hajótestben összegyűlt iszapban nem tálaltak újabb áldozatot a 26 órás szemle alatt.

 

 

Magyar Nemzet ír a Hableány csütörtök délelőtt befejezett bűnügyi szemléjéről és azokról az eredményekről, amikre a vizsgálat során jutottak.




A kedden kezdődő szemle 26 órán keresztül tartott a Csepeli Szabadkikötőben. Itt a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ügyészséggel, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival és a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, igaz­ságügyi, hajózási szakértő bevonásával tartották meg a szemlét.

A Magyar Nemzet úgy értesült, a Hableány sérülései súlyosak. A hajótest és a felépítmény roncsolásaiból pontosan azt lehetett rekonstruálni, amit a balesetet rögzítő ipari kamerák felvételeiből már korábban is valószínűsítettek:

amikor a Viking Sigyn utolérte a Hableányt, a tatjának ütközött, megperdítette és maga alá gyűrte. A sétahajó hét másodperc alatt elsüllyedt, a hatalmas szállodahajó azonban tovább görgette maga előtt a víz alatt is.

 

 

 

 

 

A Hableány megpördült, az orr került lejtmenetbe, a tat hegymenetbe, ugyanakkor hossztengelye körül is megfordult legalább egyszer.

A húszfős katasztrófavédelmi egység

összesen öt köbméter gázolajos vizet, két köbméter tiszta gázolajat, valamint hét köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból.

A Hableányt a hatóság lefoglalta. A csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe szállították, ahol folyamatosan őrzik.

A rendőrök nem találtak áldozatot a hajótestben.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?