Ezoterika

Trump megsüketül, Putyin életére törnek, összeomlik az európai gazdaság – baljós 2019-et lát a vak jósnő

Nem mondhatjuk, hogy túl szép kilátások várnak a világra a néhány nap múlva beköszöntő új évben. Legalábbis ha hiszünk Baba Vanga próféciáinak.

 

 

 

 

A bolgár misztikus jósnő, „a Balkán Nostradamusa” ugyan 1996-ban, 85 éves korában meghalt, de hívei és az összeesküvés-elméletek kedvelői minden évben előveszik az ő jövendöléseit, arra hivatkozva, hogy Baba Vanga állítólag előre látta 9/11-et, az Iszlám Állam iraki és szíriai invázióját, sőt a Brexitet is.

Ezek szerint a világ vezetőinek csak bajt hoz 2019-ig. Az amerikai elnök egy rejtélyes betegség nyomán elveszíti hallását, több családtagját pedig autóbaleset éri. Ezzel szemben az orosz államfőt saját biztonsági szolgálata próbálja eltenni láb alól. Ilyesmire történt már kísérlet az 2012-es elnökválasztás idején, azóta Vlagyimir Putyin mesterlövészekkel veszi magát körül. Az orosz elnöknek természeti katasztrófával is szembe kell néznie, mert várhatóan egy óriás meterorit zuhan majd Oroszországra. Ázsiát hatalmas földrengések és cunamik pusztítják, de Európa sem nyugodhat meg, mert itt a katasztrófát egy óriási gazdasági-pénzügyi csőd jelenti – idézte a Daily Mail .

 

 

 

 

 

 

 

A legújabb események ismeretében még azt sem mondhatjuk, hogy ezek a „proféciák” légből kapottak lennének, hiszen Indonéziát már az idén több súlyos földrengés és azt követő szökőár sújtotta, a legutóbbi éppen múlt szombaton, amelynek 430 halottja volt, és 160 ember sorsa még ismeretlen.

Ami pedig az európai gazdasági csődöt illeti, egyelőre senki nem tudja pontosan, hogy milyen hatása lesz a Brexitnek, hiszen még az sem világos, hogy milyen körülmények között megy végbe – ha egyáltalán bekövetkezik….

Baba Vanga, eredeti nevén Vangelija Pandeva Dimitrova a legenda szerint 12 évesen vesztette el szeme világát, amikor eltévedt egy nagy viharban. Családja napokkal később talált rá, a kislány szemeit mintha lepecsételték volna. Vanga később azt állította, hogy első víziói ekkoriban támadtak. Hívei felidézik, hogy 1989-ben megjósolta a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat, amikor „az amerikaiaknak elakad a lélegzetük, mert két acélmadár támad rájuk és ártatlanok vére ontatik ki.”

Baba Vanga élete nagy részét Rupite hegyi faluban töltötte.

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszeresen felkeresték őt bolgár és a volt szovjet köztársaságokból származó vezetők, sőt, egy alkalommal Leonyid Brezsnyev, a szovjet kommunista párt első embere is kikérte tanácsát.

Kultuszára jellemző, hogy falujában a 90-es években templomot emeltek, háza pedig 2008 óta múzeumként látogatható. Ő maga soha nem írt le egy jövendölést sem, a közszájon forgókat környezete és látogatói jegyezték le és terjesztették. Ma már külön Facebook-oldalt működtetnek rajongói.

Vannak azonban biztató jövőkép is a jósnő tarsolyában. Például az, hogy 2028-ra megszűnik az éhínség a világban. Igaz, azt a perspektívát is neki tulajdonítják, hogy 2341-re Földünk lakhatatlan lesz.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?