Egyéb

16 megrázó fotó a múltból, amit nem találunk meg a történelemkönyvekben

A történelmünk tele van izgalmas, ám nem feltétlenül szívderítő eseményekkel. Ettől függetlenül persze ugyanúgy a történelmünk részét képezik, még ha nem is szívesen beszélünk róluk. Az alábbiakban 16 ilyen fotót gyűjtöttünk össze, melyeknek egytől-egyig megvan a maguk nyomasztó hatása, és amelyeket valószínűleg éppen ebből az okból kifolyólag ritkán találunk meg a történelemkönyvekben…

 

 

 

1 A Titanic árvái. Michel és Edmond Navratil túlélték ugyan a Titanic katasztrófáját, de szüleik már nem voltak ilyen szerencsések. Senki sem ismerte a nevüket, ezért fotókat készítettek róluk, melyeket aztán az újságokban terjesztettek, hogy így találjanak nekik közeli hozzátartozókat, rokonokat.
2 A 84 éves P. Karlinsky, aki életéből 66 évet azzal töltött, hogy az ukrán Csernyihiv városban található csatornát felügyelte.
3 Lovas flashmob, melyet az első világháborúban elhunyt lovak és szamarak tiszteletére készítettek a katonák.



4 A Ku-Klux-Klan egyik tagja, aki kötéllel a kezében járta a Miamiban található fekete-negyed utcáit, 1939 májusában.
5. 1951-ben az évente megrendezett bostoni maratonon egy japán futó, nevezetesen Shigeki Tanaka lett a győztes. Tanaka túlélte a 6 évvel azelőtti Hiroshimai atomtámadást, mellyel a közönség is pontosan tisztában volt, ezért síri csendben figyelték, ahogy átlépi a célvonalat.
6 Dorothea Lange – az egyik leghíresebb amerikai női fotóművész munkája, aki nem félt aktívan tevékenykedni a nagy gazdasági válság idején sem, és felhívni a figyelmet olyan égető problémákra, mint a gondatlan gyerekvállalás.


7 A chilei elnök, Salvador Allende ellen intézett puccs egyik megrázó pillanata, amit Augusto Pinochet vezetett, 1973. szeptember 11-én.
8 A holokauszt áldozatainak ujjairól leszedett és összegyűjtött eljegyzési gyűrűk.
9 Japán nők és tinédzserek fejet hajtanak a reptérre igyekvő kamikaze pilóták tiszteletére, 1945-ben.
10 Donald Slayton amerikai és Alekszej Leonov orosz űrhajós, akik közösen vettek részt a Szojuz–Apollo-programban, ami egy remek példája volt az amerikai-orosz együttműködésnek a hidegháború idején.

11 Egy német katona, aki szembe ment a paranccsal csak azért, hogy segítsen egy, a berlini fal miatt családjától elszakított gyermeken, 1961-ben.
12 Három fiatal orosz nő és egy kislány, akik virágot vittek a nácik által megölt amerikai katonák tiszteletére, 1945 április 18-án.
13 Hirosima az atombomba ledobása előtt és után.

 

 

 

 

 

 

14 Háború és béke az írországi Belfastban, 1981-ben, az észak-írországi békeegyezmény aláírása idején.
15 Egy repülőgép belseje, 1930-ban.
16 Végezetül: a new yorki Times Square-en összegyűlt ünneplő tömeg, akik így üdvözölték Németország legyőzését 1945. május 7-én.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?