Egyéb

Most meg mi az Isten van? Kövér László teljesen váratlanul rohant bele Szijjártóba

Erről azonban nem biztos, hogy tudott.

 

A minap Kövér László volt az InfoRádió Aréna című műsorának egyik vendége: a házelnök a szomszédban zajló orosz-ukrán háborúról is kifejtette a véleményét.

Mint mondta:

„Bennünket – bocsánat, lehet hogy érzéketlenül hangzik, vagy úgy hangzik, mintha bizonyos erkölcsi szempontok egyáltalán nem játszanának szerepet a magyar kormány és Magyarország álláspontjában – de

bennünket nem érdekel, ki nyer.

Eleve, nem nyer ezen senki se.”

Továbbá szót ejtett a kormány bosszútörvényéről is. Közölte, hogy sem jogi, sem racionális indok nincs arra, hogy az Európai Parlament rávegye Magyarországot a pedagógusi jogállásról szóló törvény módosítására.

A svédek NATO-csatlakozásával kapcsolatban kifejtette:

az Országgyűlésnek nem kell a törökökre várnia,

akkor dönt, amikor akar.

Mellesleg ez enyhe beszólás volt Szijjártó Péternek, aki pár napja közölte: ha változik a török álláspont,

„akkor természetesen azt az ígéretünket, hogy Magyarország nem fog késleltetni egy országot sem a tagság vonatkozásában, azt be fogjuk tartani.”

– emlékeztetett a propeller.hu.

A házelnök továbbá megerősítette, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz listáját a jövő évi EP-választáson.

(InfoRádió – Infostart/YouTube) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?